Örökre száműzhető a génkezelt kukorica?
MTI, Gazdasági Rádió, 2009. március 3. 12:30A környezetvédelmi és vízügyi miniszter úgy vélte: a moratórium fenntartása tovább erősítheti a magyar kukorica piaci pozícióit.
Megismételte, hogy az Európai Unió környezetvédelmi Tanácsának hétfői döntése - amely fenntartja a moratóriumot - széleskörű politikai és civil összefogás eredménye, ebben a parlamenti pártok és civil szervezetek is támogatták a magyar kormányt.
Ismertette: Magyarország Ausztriával együtt küzdött a génmódosított kukorica termesztési tilalma mellett. Ez a növény méreganyagot bocsát ki, amely veszélyezteti a kukoricatáblák élővilágát, ráadásul az a rovarfaj, amelynek irtására kifejlesztették nem terjedt el Magyarországon - mondta.
Emlékeztetett arra is: az EU Élelmiszerbiztonsági Hivatala sem tudta bebizonyítani, hogy ez a kukorica nem káros a környezetre.
A miniszter beszámolt arról is, hogy a múlt héten pénteken Magyarországon járt az EU környezetvédelmi biztosa, a megbeszélésen szót ejtettek arról, hogy a jövőben szigorítani kellene a génmódosított növények környezeti hatására vonatkozó vizsgálati határértékeket. "Ha ez megtörténik, egyszer, s mindenkorra biztosítható lesz a moratórium" - tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
Friss híreink
- Matolcsy megint hatott a forintra és a tőzsdére
- Sanghaji expo: a kínaiak már felmondtak a magyaroknak
- Az ideinél alacsonyabb hiányt céloz meg jövőre a kormány
- A szlovák ipar is alulteljesít
- Az állások felét csak állami támogatással hirdetik meg
- Felverte az ezüst árát a bankoktól való félelem
- Diszkontáron dobnak piacra lakásokat
- Illegális filmletöltésre beállított szervereket foglaltak le
- Egyeztetés kezdődött a Mol-részvények visszavásárlásáról
- Szállodaláncok darálójába kerülhetnek a hazai hotelek
- Kérdőre vonták a Tescót: a legkisebb nem számít?
- GDP: kevés a német húzóerő
- Orbán szeret levelezni
- Nyakló nélkül költekeznek a pártok
- A görögök nem hagyják magukat
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Autoszektor.hu
Online marketing
Vezető szakértőink
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Papcsák Ferenc
kormányzati és politikai visszaélések vizsgálatáért felelős kormánybiztos Korábbi adásaink





