Vidékfejlesztési támogatások a Gazdasági Rádióban
Gazdasági Rádió, 2009. december 30. 14:00Így összegezte az eltelt esztendőt Forgács Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közösségi ügyekért felelős szakállamtitkára.
Az ÚMVP keretében számos jogcímet írtak ki 2009-ben, többi között ezekről is szó esett azokban a decemberi interjúkban, amelyek a Gazdasági Rádióban hangoztak el.

2009. novemberében a Gazdasági Rádió Krónika című műsorában a következő hanganyagok voltak hallhatóak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programról:
Hogyan tudják koordinálni, hogy az önkormányzat mellett a vállalkozások és a civil szervezetek is eredményesen vegyenek részt az ÚMVP-ben?
Interjúalany: Kiss Zoltán, Varsány polgármestere
A beszélgetés 2009. december 11-én hangzott el a Krónika című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
Turisztikai attrakciót tervez a Tisza-Menti LEADER Közhasznú Egyesület - a kivitelezésben az ÚMVP forrásai is segítenek
Interjúalany: Török Csaba, a Tisza-menti LEADER Közhasznú Egyesület ügyvezetője
A beszélgetés 2009. december 11-én hangzott el a Krónika című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
Megújul a Börzsöny lábainál fekvő Kemence az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően
Interjúalany: Pongrácz János, Kemence polgármestere, a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület elnöke
A beszélgetés 2009. december 21-én hangzott el a Krónika című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
2009. novemberében a Gazdasági Rádió Üzletmenet című műsorában a következő hanganyagok voltak hallhatóak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programról:
20 éves a magyar falugondnoki hálózat, az ÚMVP III. tengelyén belül nyerhettek kisbuszokat a gondnokok
Interjúalany: Csörsz Klára, a Magyar Tanya- és Falugondnok Szövetség társelnöke
A beszélgetés 2009. december 4-én hangzott el a Üzletmenet című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
Kertészeti támogatásokkal a minőségi magyar termékekért
Interjúalany: Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója
A beszélgetés 2009. december 10-én hangzott el a Üzletmenet című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
Készségfejlesztési program Hejőkeresztúron. Mintafalvak, amelyek az ÚMVP-nek is példát mutatnak
Interjúalany: Kovácsné Nagy Emese, a hejőkeresztúri iskola igazgatója
A beszélgetés 2009. december 18-én hangzott el a Üzletmenet című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
2009. novemberében a Gazdasági Rádió Gazdasági Régió című műsorában a következő hanganyagok voltak hallhatóak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programról:
Aktívak a Rinya-Dráva Szövetség tagjai az ÚMVP-pályázatainál. Milyen eredményeik, terveik vannak?
Interjúalany: Szijártó Attila, a Rinya-Dráva Szövetség irodavezetője
A beszélgetés 2009. december 3-én hangzott el a Gazdasági Régió című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
A Nagykunségért LEADER Egyesület nemcsak a vidékfejlesztére, hanem a nemzetközi kapcsolatok előmozdítására is törekszik
Interjúalany: Szabó Zoltán, a Nagykunságért LEADER Helyi Közösség ügyvezetője
A beszélgetés 2009. december 10-én hangzott el a Gazdasági Régió című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
Hogyan segítenek a közép-magyarországi régióban az ÚMVP támogatásai?
Interjúalany: Pásztor Imre, a GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület ügyvezetője
A beszélgetés 2009. december 17-én hangzott el a Gazdasági Régió című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
2009. novemberében a Gazdasági Rádió Monitor című műsorában a következő hanganyagok voltak hallhatóak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programról:
A falugondnoki hálózat hogyan segíti a kistelepülések fejlődését, amely az ÚMVP célkitűzése is?
Interjúalany: Csörsz Klára, a Magyar Tanya- és Falugondnok Szövetség társelnöke
A beszélgetés 2009. december 7-én hangzott el a Monitor című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
Milyen aktuális pályázatai vannak az ÚMVP-nek, amely a zöldség-gyümölcs termesztőket segíti?
Interjúalany: Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója
A beszélgetés 2009. december 11-én hangzott el a Monitor című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
Az egyéves Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat hatékonyabban működik uniós társintézményeinél
Interjúalany: Pásztohy András, az MNVH főtitkára
A beszélgetés 2009. december 11-én hangzott el a Monitor című műsorban.
Itt újra meghallgathatja az interjút!
Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság Kormánya és az ÚMVP Irányító Hatósága támogatásával.
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap - a vidéki területekbe beruházó Európa
Friss híreink
- Két nap alatt 70 millió $-os bevétellel elmaradt a várttól
- Kína nem más, mint egy "masszív eszközárfolyam-buborék"
- Oldódik a ciprusi pénzügyi karantén
- Cáfolja az MKB Bankról szóló híreket a BayernLB
- Lelassult az orosz gazdaság
- Nyugdíjpótlék-megvonásokról döntöttek
- Kína még a becsődölt görögökön is tud gazdagodni
- Egymilliárdos akvizíció az internet csúcsain
- Mérséklődő visszaesést jósolnak az euróövezetben
- Napok alatt hozzá lehet jutni 10-20 ezer Ft-os tartozásokhoz
- Kerülik a turisták Ciprust
- Brit fennhatóság alatt aláássák az offshore rejtőzködést
- London, Frankfurt, Párizs kereskedik
- A hétvége hidegen hagyta a forintot
- Olasz és más európai filmekkel csinálnak üzletet idehaza
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Tóth Éva Mária, Gáll Tamás
a Partnering Central Europe ügyvezetője, üzletfejlesztési Igazgatója (ismétlés) Korábbi adásaink




