Az amerikai GDP-adat elijesztette a korrekció rémét
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. január 29. 17:43Az index a negatív kezdés után a nap nagy részében veszteséget mutatott, majd délután a vártnál jobb amerikai negyedik negyedéves GDP-adat hatására följebb kerültek a főbb európai tőzsdemutatók, így a BUX is nyereséggel zárt.
Az amerikai gazdaság 5,7 százalékkal nőtt tavaly a negyedik negyedévben az előző három hónaphoz képest éves szinten. Az elemzők 4,8 százalékos bővülést vártak.
Harcsa Norbert, a CIB Bank elemzője szerint azonban a kedvező GDP-adatot nem fogadta kitörő öröm, ami azzal magyarázható, hogy a piacok hangulata megváltozott, negatívvá vált. Véleménye szerint a pozitív piaci reakció inkább a short zárásoknak köszönhető, semmint az erős vételeknek.
Az elemző kifejtette: egyelőre megúsztuk a nagyobb korrekciót, de a piacon fennmaradt a bizonytalanság. A jövő héten azonban döntésre juthatnak a piacok a merre tovább kérdését illetően. Amennyiben az indexek "letörnek" a jelenlegi szintekről, úgy egy nagyobb visszaesés következhet, amelybe már az alapok is beszállhatnak az eladói oldalon.
A Mol 145 forinttal, 0,80 százalékkal 18.245 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 138 forinttal, 2,42 százalékkal 5.848 forintra nőtt, forgalmuk 12,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,84 százalékkal 708 forintra csökkent, forgalma 705,4 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 860 forinttal, 2,12 százalékkal 41.460 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 169,3 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,55 százalékkal 18.200 forintra gyengült.
Kapcsolódó cikkek
- Pirosban a BUX: pénteken már körvonalazódott a mai mínusz
- A szellemi foglalkoztatottak jártak a legjobban
- Világszerte esnek a tőzsdék
- Elkapta a tavaszi hangulat a pluszban nyitó BÉT-et
- Csak az S&P 500-as fordult pirosba a tengerentúlon
- Az OTP szárnyán ismét átlépte a bűvös határt a BUX
- Egészséges korrekció, dübörgő forint
- Egy hét alatt ezer pont - csúcson a BUX
- Malmozással múlatták az időt ma a brókerek
- Egy erős nap BÉT-en: 6000 fölé került az OTP
Friss híreink
- Robbanhat az ásványvízpiac
- Együttműködés az Egyesült Államok és India között
- Határon túli magyar jelentkezők a felsőoktatásban
- A vártnál olcsóbb lesz a Közgáz felújítása
- Kigyulladt mozdony miatt késnek a vonatok
- Ismét drágulhat a baromfi
- Beszakadt a BUX
- Az FHB bank kereskedési jogot szerzett a BÉT-en
- Gyenge tőzsdenyitás New Yorkban
- Kevesebb búza termett a tavalyinál Tolnában
- Nem kapta meg a típusengedélyt az Alstom metrókocsija
- Kiraboltak egy pénzintézetet a XXII. kerületben
- Kártérítést követelhet a BP-től a Shell
- Vizsgálják a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok szerződéseit
- Új vezérigazgató az MVM élén
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Autoszektor.hu
Online marketing
Vezető szakértőink
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Erdei Tamás
a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója Korábbi adásaink





