Kínai konzulátussal bővül a magyar külképviselet

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. február 4. 06:51
Balázs Péter külügyminiszter Kínában ma felavatja Magyarország új főkonzulátusát a középnyugati-kínai Csungkingban (Chongqing).

"A gazdasági dinamizmus a középső, nyugati országrész irányába húzódik Kínában és kollégáim kitűnő érvei alapján, alapos megfontolás után tettem javaslatot a nyitásra, amire a kormány rábólintott. Csungkingnak azért is nagyon örülök, mert nem túl régen történt az elhatározás és máris valósággá vált. Ehhez a kínai hatóságok segítőkész együttműködésére is szükség volt" - foglalta össze az új magyar képviselet előzményét a miniszter még kedden, Pekingben.

Az MTI tudósítójának arra kérdésére, hogy a közelmúltbéli bezárások után meggyőzően indokolható-e a mostani nyitás, elmondta: "Tizenkét képviselet zártam be, mert Magyarország egy nagyon széles hálózattal volt jelen a világban, olyannal, ami jóval meghaladta a hozzánk hasonló országok teherbíró képességét. A méretre igazítás után most a bővítésekkel foglalkozunk, az Európán kívüli térségben elsősorban a gazdasági érdekek szem előtt tartásával."

A miniszter még utalt rá, nemrégiben Indiában tett hasonló kezdeményezést. "Arra felé kell mennünk, amerre a gazdaság mozog, és ahonnan erőforrásokat tudunk bevonni a magyar gazdaság számára" - szögezte le Balázs Péter külügyminiszter pekingi látogatásán.

 
 
article pic Száz nap - száz leváltás Az Orbán-kormány megalakulása óta eltelt három hónapban több mint száz, kormányzati hatáskörbe tartozó állami intézmény, gazdasági szervezet élén történt váltás: vagy lemondott a vezető, vagy leváltották. A legtöbb személycsere a fejlesztési tárca alá tartozó cégek, intézmények élén történt. Az új vezetőknek ugyanakkor már be kell érniük havi bruttó 2 millió forinttal.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
22785
-0.32 %
 
MOL
21285
-0.07 %
 
MTELEKOM
680
-0.58 %
 
OTP
4855
-0.51 %
 
RICHTER
47700
-0.27 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
284.54
0.21
 
USD/HUF
221.63
0.10
 
CHF/HUF
218.18
-0.48
 
EUR/USD
1.2840
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
Elemzések, háttérinformációk

 

 
 
A Széchenyi Terv szükségtelenné teheti a megszorításokat   Gazdaság A Nemzetközi Valutaalap hitele nélkül is menedzselhető a deficit.

Autoszektor.hu

 
 
Divat egyetérteni a finanszírozást szabályozó új törvényekkel, a felelős hitelezés érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel - 1. rész Divat egyetérteni a finanszírozást szabályozó új törvényekkel, a felelős hitelezés érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel...

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google keresési hálózatát sok online hirdető már ismeri és használja. De nézzük csak meg, hol lehet még megjelenni kattintás alapon fizetett hirdetéssel. A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Vezető szakértőink

 

 
 
Kritikus infrastruktúrák - hol értheti támadás? Tarján Gábor A magánszemélyek adatainak értéke eltörpül néhány ágazat szellemi eredményei mellett.
Olaj
76.56
-3.06 %
 
Arany
1248.50
0.16 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2010. 09. 03.
péntek,
18:05
 
Dr. Horváth Endre
gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Felmérések szerint egy gyermek felnevelése akár 14 millió forintba is belekerülhet a felsőfokú végzettség megszerzéséig.
Ön szerint a gyermekvállalási kedvet mi befolyásolja elsősorban?
A család anyagi helyzete.
A nők leterheltsége és azzal párhuzamosan a gyermekellátó intézmények hiánya.
A folyton változó jogszabályi környezet a különböző szociális ellátások és az oktatás területén.
Az életmód, amelyben egyre inkább kitolódik a családalapítás és a gyermekvállalás ideje.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu