Bajnai stratégiai távlatú együttműködésről tárgyal Kairóban
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 8. 17:19A két kormányfő közös sajtótájékoztatóján konkrétumok egyelőre nem hangzottak el az energiaipari együttműködés részleteiről, de mindketten hangsúlyozták, hogy a szakpolitikusok a mai, illetve a holnapi nap folyamán egyeztetnek róla.
Az MTI kérdésére válaszolva Ahmed Nazif miniszterelnök kijelentette, hogy Egyiptom szeretne együttműködni Magyarországgal a Nabucco projekt megvalósításában, és ezt úgy képzeli el, hogy a transzarab vezeték révén gázt juttatna a Nabucco vezetékbe.

Bajnai Gordont több kormánytag és szakpolitikus, illetve mintegy negyven üzletember kísérte el ma kezdődött kétnapos kairói látogatására. Az Ahmed Naziffal tartott sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök hangsúlyozta kairói látogatásának stratégiai jelentőségét. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország a jövő év elejétől betölti az Európai Unió soros elnöki tisztét, s ebben a szerepben az arab világ vezető országával "megalapozott és egyeztetett", világpolitikai kérdésekre is kiterjedő stratégiával kell rendelkeznie.
Bajnai Gordon elmondta, hogy Mubarak elnökkel áttekintette a világ jelentősebb válságövezeteit és problémás pontjait. Egyiptom évtizedek óta a stabilitás szigete egy nagyon nehéz politikai helyzetben lévő térségben - hangoztatta a magyar miniszterelnök, és nagyra értékelte Egyiptom realista, józan térségbeli politikáját.
Bajnai Gordon látogatása jelentőségére utalva emlékeztetett arra is, hogy a gazdasági válság kitörésekor azt mondta: Magyarországnak a lehető leggyorsabban meg kell találnia azokat a piacokat, amelyek révén be tudja pótolni azt, amit más piacokon elveszített.
Hangsúlyozta, hogy Hoszni Mubarak tavaly októberi budapesti látogatása óta soha nem látott mértékben élénkült a két ország együttműködése, és a magyar delegációban lévő üzletemberek már konkrét üzletekről tárgyalnak Kairóban. Holnap például leteszik az alapkövét egy olyan beruházásnak, amelyről Mubarak budapesti látogatásakor egyeztek meg a felek.
Ahmed Nazif hangsúlyozta, hogy Magyarország sok olyan korszerű technológiával rendelkezik, amilyet Egyiptom is szívesen hasznosítana. A kairói politikus azt mondta, hogy egyebek mellett a környezetvédelemben, a hulladékfeldolgozásban, a vasútépítésben és a mezőgazdaságban lát lehetőséget magyar beruházásokra.
Ahmed Nazif gratulált a magyar kormánynak a gazdasági válság idején tett intézkedéseihez. Bajnai Gordon pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyiptomi kormány immár öt éve markáns gazdasági programot hajt végre - amely sok tekintetben hasonló ahhoz, amilyet a magyar kormány is próbál csinálni -, s a reformoknak köszönhetően Egyiptom a gazdasági világválság közepette is öt százalékot meghaladó növekedéssel "vészelte át" a tavalyi évet.
A magyar miniszterelnök ma tárgyal Kairóban Amr Muszával, az Arab Liga főtitkárával is. A kétnapos látogatás utolsó napján, holnap Bajnai Gordon az egyiptomi miniszterelnökkel együtt megnyitja az egyiptomi-magyar üzleti fórumot.
Friss híreink
- Robbanhat az ásványvízpiac
- Együttműködés az Egyesült Államok és India között
- Határon túli magyar jelentkezők a felsőoktatásban
- A vártnál olcsóbb lesz a Közgáz felújítása
- Kigyulladt mozdony miatt késnek a vonatok
- Ismét drágulhat a baromfi
- Beszakadt a BUX
- Az FHB bank kereskedési jogot szerzett a BÉT-en
- Gyenge tőzsdenyitás New Yorkban
- Kevesebb búza termett a tavalyinál Tolnában
- Nem kapta meg a típusengedélyt az Alstom metrókocsija
- Kiraboltak egy pénzintézetet a XXII. kerületben
- Kártérítést követelhet a BP-től a Shell
- Vizsgálják a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok szerződéseit
- Új vezérigazgató az MVM élén
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Autoszektor.hu
Online marketing
Vezető szakértőink
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Erdei Tamás
a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója Korábbi adásaink





