Timosenko pártja megóvja az elnökválasztás eredményét
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 8. 21:16Ljasko hangsúlyozta, a BJuT minden tőle telhetőt megtesz, hogy ne lehessen eltorzítani a választási eredményeket. A BJuT szerint Donyeck és Luhanszk megyében, továbbá a Krímben legalább egymillió szavazólapot meghamisítottak a nem végleges hivatalos eredmények szerint győzelmet arató Viktor Janukovics ellenzéki pártvezető javára.
Ljasko közölte: a párt most gyűjti össze a vonatkozó dokumentumokat és a bíróságokhoz fordul.
Előzőleg Olekszandr Turcsinov miniszterelnök-helyettes, Timosenko kampányfőnöke jelentette be, hogy a kampánycsapaton belül jogászok elemzik a törvénysértéseket.
A BJuT parlamenti frakciója a kormányfő és a frakció teljes vezetősége részvételével ülést tartott este - közölte Andrij Skil, a BJuT parlamenti képviselője, aki a napirendről nem beszélt.
A szavazatok 99,58 százalékának feldolgozása után Viktor Janukovics a szavazatok 48,83 százalékát, Julija Timosenko pedig 45,59 százalékát kapta.
A szavazók 4,37 százaléka egyik jelöltet sem támogatta.
Friss híreink
- Az Enterprise Investors tőkealapja Romániába is betört
- Átlagosan 166 ezer forintos bérre utaznak az álláskeresők
- Az erős forint nagyobb kamatcsökkentést hozhat
- Rendőrökkel dobatta ki összes dolgozóját egy siófoki szálló
- Kifogyhatatlan lendületű OTP
- Elkapta a tavaszi hangulat a pluszban nyitó BÉT-et
- A hatodik hetet zárta csúcsformában a Nikkei
- Eldőlt: Magyarország a földmoratórium meghosszabbítását kéri
- Orbánéknak kapásból 830 milliárdos adósság jut?
- Veszélyben az adószámok: az APEH minden mulasztót felfüggeszt
- Az MNV is beleszólhat mostantól a Malév ügyeibe
- Már készül a Húsvétra? Spórolhat, ha most vesz tojást
- Két éven belül irodakomplexum lesz a lerohant MTV székházból
- Csak az S&P 500-as fordult pirosba a tengerentúlon
- Kvóta-ügy: technikai gátat építenek be
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Autoszektor.hu
Vezető szakértőink
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Marsi Erika
a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. alelnöke Korábbi adásaink





