Uniós kassza: egymilliárdot zsebelnek be Miskolcon
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. február 9. 06:17
Egymilliárd forintos uniós támogatást fordíthat a Mechatronikai és Anyagtudományi Kooperációs Kutatási Központ fejlesztésére, megerősítésére és tevékenységének folytatására a Miskolci Egyetem tulajdonában lévő UNI-FLEXYS Egyetemi Innovációs Kutató és Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft.
A beruházásnak köszönhetően kiemelkedő lehet a kutatás-fejlesztési, innovációs és oktatási tevékenység Miskolcon, s az a gazdasági szférával történő együttműködés révén elősegíti az észak-magyarországi régió technológiai, gazdasági és társadalmi fejlődését - közölte az egyetem.
Az intézmény tájékoztatása szerint a projekt egymilliárd forint európai uniós támogatásból és egymilliárd forint vállalati megbízásból valósul meg. Megvalósítója a Miskolci Egyetem 100 százalékos tulajdonában lévő, 2007. szeptember 25-én alapított UNI-FLEXYS Egyetemi Innovációs Kutató és Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft, amely részt vesz a regionális innovációs stratégia, a kétirányú tudás- és technológiatranszfer megvalósításában.
Friss híreink
- Oroszország 12 atomreaktort épít Indiában
- Izmosodással nyitott New York
- Lecsúszott a dobogóról Dél-Afrika
- Horvátország - Ahol még nőnek a hagyományos boltok
- CSR - ami a betűk mögött lakozik
- A Fidesz sem fordítaná vissza a konszolidációt
- Lengyelország támogatná az Európai Valutaalap felállítását
- Többnapos sztrájkra készülnek a British Airwaysnél
- Növekszik a világ kőolajfelhasználása
- Visszavonják a sávolyi útépítési tendert
- Ekkora növekedést még nem mértek az euróövezet iparában
- Londoni elemzők: a Fidesz sem fordítaná vissza a konszolidációt
- Románia: az export felfutása mellett az iparnak is jól ment
- Görög road-show: Berlin, Párizs, Washington...BUDAPEST
- Overdose mögé az OTP, és a Mol is felsorakozott
BUX
23385
2.28 %
MOL
19960
2.10 %
MTELEKOM
730
1.67 %
OTP
6450
4.03 %
RICHTER
42400
0.95 %
Forrás:
portfolio.hu
EUR/HUF
265.95
0.28
USD/HUF
193.69
-0.79
CHF/HUF
182.42
0.44
EUR/USD
1.3733
0.01
Forrás:
portfolio.hu
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Kiakadt a Travel Service: hiábavaló a Malév visszaállamosítása
Malév
Nemcsak a WizzAir-nek szúrja a szemét a Malév reprivatizációja.
Átment az EU szűrőjén a génkezelt burgonya
GMO
Történelmi intézkedést hozott egyik első döntéseként az új Európai Bizottság.
Nem moccant az EKB, maradt az alapkamat
Kamatszint
Az EKB kormányzó tanácsa legutóbb 2009. május 7-én változtatta a kamatot.
Görög szorításban enyhültek a piacok
Megszorítás
Az euró erősödött, míg a görög államkötvények hozamprémiuma pedig csökkent.
Egyetlen hitelminősítőn múlik Görögország sorsa
Adósbesorolás
Ha a Moody's lép, akkor az ország kötvényei nem vehetnek részt az EKB likviditási tenderein.
Háborút robbantott ki az újabb görög megszorítás?
Görögország
A tiltakozók megszállták a pénzügyi és gazdasági minisztérium épületét.
Minden tizedik OTP-s padlóra került
Gyorsjelentés
Tavaly év végén tízből egy OTP ügyfél nem tudta törleszteni hitelét a gyorsjelentés alapján.
A lengyel csodához nincs szükség az euróra
Kilábalás
A tökéletes recept: jó fiskális politika, kevés devizahitel és stabil kormányzás.
Kgfb 2010: a gatyája is rámehet az ütközésre
Autózás
Tavasszal jön az igazi fekete leves az autósok számára a kgfb törvény változása miatt.
Új akvizíciók miatt veszélyben az Állami Nyomda osztalék
Nyomdaipar
A cég egy kelet- és egy nyugat-európai biztonsági nyomdát vehet meg.
Autoszektor.hu
Interjú: Schiller Gábor
Schiller Gáborral, a Schiller csoport tulajdonosával és vezetőjével beszélgettünk Opelről, túlélésről, szinergiákról, a GÉMOSZ-ról és az álomautóról.
Mesterkurzus - Downsizing - Méretcsökkentés
A downsizing egy olyan folyamat, amely során a vállalat a piaci körülményekhez igazodva csökkenti méretét.
Gépjármű-értékesítők és a válság
Az Autószektor a válság kellős közepén, 2009. áprilisában indult útnak.
Magas újautó eladásokkal zárta a 2009-es évet Európa
Magas értékesítési számokkal zárta a 2009-es, igen formabontó évet Európa legtöbb autógyártója, azonban már láthatók a jövőbeni bizonytalanság jelei.
A magyarországi személyautó-piac és a kereskedők helyzete 2009 végén
Észrevehetően csökkent a kisautók részaránya és meglepetésre az alsóközép-egyterűeké, míg nőtt a mini, az alsóközép, közép, nagy és 4x4 kategória részaránya.
Zöldautó sorozat
Új sorozatunkban áttekintjük a zöld autókkal kapcsolatos tudnivalókat, ismereteket.
Vigyázat: nőveszély! - Avagy a Nők térhódítása a munkaerőpiacon
Pár hónapon belül a nők adják majd az amerikai munkaerő többségét.
Szívósabbak, mint gondoltuk volna..
A magyar vállalkozások meglepően jól alkalmazkodtak a válság körülményeihez
Vezető szakértőink
Mire buknak a bűnözők a mobilokon?
Tarján Gábor
A hackerek leginkább a bankkártya információkra vadásznak a telefonokon.
Gyorsítósávra válthatnak a nyugdíjkasszák
Pillár Zsolt
A Generali Alapkezelő befektetési igazgatója szerint 10 százalékos hozam sem kizárt.
Mi történik opciós lejáratkor?
Opcióguru
Az opciós piaccal foglalkozó sorozatunkból kiderül, mikor érdemes lezárnia a pozícióit, ehhez két kérdést kell tisztázni.
Munkáltatói felmondás: miért kockázatos?
Viszló László
Ha a felmondás jogellenes, akár többmilliós kártérítést is eredményezhet.
Szépen követjük a 30-as évek forgatókönyvét
Kiss Imre
A MoneyMoon ügyvezető igazgatója szerint ódzkodjunk a korai vételektől, kivárás a taktika.
Fokozódik az esélye a duplaaljú recessziónak
Pallag Róbert
Erősödnek a kockázatok, ezért nagyon nehéz, ingadozó év lesz 2010.
Akár 20%-os növekedés is jöhet idén az outsourcing-piacon
Hajnal Péter
A hazai cégek is egyre inkább felismerik a kiszervezés előnyeit.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
2010. 03. 12.
péntek,
18:05
péntek,
18:05
Tamás István
az IBS - Nemzetközi Üzleti Főiskola rektora Korábbi adásaink
Keresés az adásokban





