Közműszámlák: trükköznek a fogyasztók
Világgazdaság, MTI, Gazdasági Rádió, 2010. február 9. 06:26
A Világgazdaság úgy tudja, már sok tízmilliárd forinttal és folyamatosan növekvő összeggel tartoznak a hazai lakossági, kis- és középvállalati fogyasztók az áram-, a gáz- és a távhőszolgáltatóknak.
A lap által megkérdezett társaságok mindegyike egyúttal az ügyfelei romló fizetési hajlandóságáról is beszámolt, s nem is feltétlenül a legrosszabb anyagi helyzetű háztartások és a nagycsaládosok késlekednek a fizetéssel. A cikk szerint sok, egyébként rendezett anyagi helyzetű háztartás már hosszabb ideje trükközik: csak akkor fizet, amikor a szolgáltatás kikapcsolása fenyegeti.

Molnár Gábor, a Magyar Gázipari Egyesület igazgatója a Világgazdaságnak azt mondta, áprilistól tovább romlik az amúgy is rosszabb körülmények között élők helyzete, mert megszűnik a gázártámogatás. A szervezet adatai szerint decemberben a négy egyetemes szolgáltatónak együtt 21 milliárd forintos lakossági kinnlevősége volt.
Friss híreink
- Hárommilliárd új aranyvásárló Ázsiában
- EU: leggyorsabban a magyarok fogynak
- Meghalt Wermer András, az első Orbán-kormány pr-tanácsadója
- Drágább lesz az alma
- Oktatási beruházások: felfüggesztve
- Matolcsy: az IMF stratégiai partner, de pénzt nem kérünk
- Visszavonhatják az M6-os műszaki engedélyét
- Felfüggesztették az RFV-papírok kereskedését
- Mindenki az amerikai munakerő-piacra vár
- Cséfalvay nem izgatta fel a forintot
- Ritka pillanat Kínában
- Ferihegyi öreg madár: ha majd pörög a sróf!
- A közüzemi díjhátralékosok is számíthatnak segítségre
- Milliárdos kárt okozott a pécsi buszeladási ügylet
- Visszakozott Orbán a tegnapi kormányülésen
BUX
22785
-0.32 %
MOL
21285
-0.07 %
MTELEKOM
680
-0.58 %
OTP
4855
-0.51 %
RICHTER
47700
-0.27 %
Forrás:
portfolio.hu
EUR/HUF
284.54
0.21
USD/HUF
221.63
0.10
CHF/HUF
218.18
-0.48
EUR/USD
1.2840
0.00
Forrás:
portfolio.hu
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
A Széchenyi Terv szükségtelenné teheti a megszorításokat
Gazdaság
A Nemzetközi Valutaalap hitele nélkül is menedzselhető a deficit.
Szász: az adósok ne bízzanak az állami segítségben
PSZÁF
A PSZÁF elnöke szerint a lakosságnak is teljesíteni kell a kötelezettségeit.
Danubius: hiába van több vendég, nőtt a veszteség
Szállodaipar
Csaknem az előző évi duplájára duzzadt a szállodalánc vesztesége az első félévben.
"A háromszáz forintos kenyér egyelőre jóslat"
Pékáruk
Az agrárgazdasági helyettes államtitkár szerint drágulás lehet, a mérték még kérdéses.
Magosz: kivitelre is jut a magyar búzából
Gabonapiac
A szervezet elnöke határozottan cáfolta, hogy le kellene állítani a gabona exportját.
A felkelő nap országa nehezen kel fel a válságból
Japán
Sokkolta a világ tőkepiacait, hogy a japán növekedés szinte teljesen leállt a második negyedévben.
Háromsebességes eurózóna jött létre
GDP
A Concorde elemzője úgy látja, hogy a növekedési versenyben Magyarország sereghajtó.
A Porsche Bank csak az első fecske?
Büntetés
A bankot azért büntette a PSZÁF, mert nem tartotta be a Magatartási Kódex előírásait.
A fővárosiak évi 220 ezret költhetnek a távfűtésre
Távhő
Szeptembertől a számlák végösszege 10,5 százalékkal lehet magasabb.
MNB: már a hitelek átütemezése sem segít
Hitelezés
A bankok már nem terveznek szigorításokat, de könnyítések sincsenek kilátásban.
Autoszektor.hu
Divat egyetérteni a finanszírozást szabályozó új törvényekkel, a felelős hitelezés érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel - 1. rész
Divat egyetérteni a finanszírozást szabályozó új törvényekkel, a felelős hitelezés érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel...
A legnagyobb gond akkor van, ha a recesszió kezelésére nincs stratégia...
Körkérdés az oktatásról az autókereskedelemben...
Előretekintés az első év után
A "magyar Automotive News" gondolatát másfél évvel ezelőtt fogalmaztuk meg. 14 hónappal ezelőtt elkészültek az Autoszektor grafikai tervei és ezt követően kerültek fel az első írások.
Gépjármű kereskedői érdekvédelem - Egyesült Államok
Új, háromrészes cikksorozatot indítunk itt az Autószektoron. Annak szeretnénk utánajárni, hogy a nálunk fejlettebbnek tartott társadalmakban milyen érdekvédelmi szervezetei vannak az autókereskedőknek, azok hogyan működnek és milyen területeken fejtenek ki lobbi, érdekvédelmi tevékenységet.
A finanszírozást szabályozó új törvények bírálata - 3. rész
Az elmúlt hetekben két részben számoltunk be a
bankok bábáskodásával készült és sajtó által lelkesen üdvözölt új
hitelezési jogszabályok autókereskedőket érintő hatásairól.
A finanszírozást szabályozó új törvények bírálata - 2. rész
Még utolsó napjait töltő kormányunk nagyon fontos
feladatának tekintette, hogy pénzügyi válságmenedzselő programja ne
csak a költségvetés stabilizálására, az ország pénzügyi piacokra
történő visszatérésére terjedjen ki, de véget vessenek a lakosság és
részben a vállalati szféra felelőtlen, elsősorban devizában történő
eladósodásának.
Mindig igyekszem tisztelni a tényeket és ragaszkodni hozzájuk - interjú Yuka Konishival, a Honda Hungary új igazgatónőjével.
Idén
áprilisban érkezett egyenesen Spanyolországból. 20 év a Hondánál, 12
év a Honda Europe-nál, 2 hónapja Magyarországon. Megkérdeztük milyen
női menedzsernek lenni az autóiparban, milyen küldetéssel érkezett
hazánkba és mik voltak az első benyomásai.
Gépjármű kereskedői érdekvédelem - Németország
A cikksorozat korábbi, első részében az Egyesült Államokba látogattunk el, a mostani második körben Németországot vizsgáljuk meg, majd zárásként ezek fényében elemezzük a magyar GÉMOSZ tevékenységét.
Résen kell lenni! - Interjú egy banki követeléskezelővel
A magazinunkban korábban megjelent Csiki-Bege interjú kapcsán határoztuk el, hogy megszólaltatjuk a pénzintézeti oldalt is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy miként kezelik a hitelezők a problémás ügyfeleiket...
Online marketing
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni?
A Google keresési hálózatát sok online hirdető már ismeri és használja. De nézzük csak meg, hol lehet még megjelenni kattintás alapon fizetett hirdetéssel. A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Jó hírnév, figyelem és személyes adat: a legdrágább értékek az interneten
Az Interneten egyre többen dolgoznak azon, hogy tábort, stabil közösséget építsenek a weboldaluk, a cégük köré. Ez folyamatos aktív jelenlétet, és proaktív kommunikációt igényel a cégek marketingesei részéről.
Tévhitek a keresőoptimalizálásban
A keresőoptimalizálás célja, hogy a cégek weboldalai minél nagyobb forgalmat szerezzenek a minőségi látogatókat hozó keresőtalálatokból.
Hol teremnek a jó ötletek honlapunk fejlesztéséhez?
Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy rendkívül nehéz kitűnni a gombamód szaporodó honlapok rengetegéből.
Online reklámköltésünk élére állított forintjai
Hirdessünk hatékonyan!
Az online sikerek kulcsa
Sokan az internetes aranybányát keresve mindenféle gyakorlat és hozzáértés nélkül belevágnak honlap fejlesztésekbe úgy, hogy végül nem érik el a céljukat.
Eredményes online hirdetések minimál büdzséből
Szinte minden vállalkozás hirdet valamilyen formában. Sokan még mindig kizárólag offline megjelenésekben gondolkodnak, úgy mint szórólap, újsághirdetés, telefonkönyv stb. Azok a cégek, akiknek már voltak eredményes online kampányaik, már semmiképpen nem mondanának le az internetes megjelenéseikről. Sőt van olyan vállalkozás, amelyik kizárólag az Internetre építi a marketingjét.
Sikerrecept a weboldalhoz
Egy weboldal sikere mindig sok apró elem sikeres együttállásán múlik. Sokan kérdezik, hogy mi a TITOK, amitől egy weboldal sikeres lehet, de a válasz sokszor kiábrándító: a titok az, hogy nincs titok. Ismerni kell az online marketing teljes eszközrendszerét, tesztek után ki kell tudni választani a leghatékonyabbakat, és aktívan, sőt proaktívan kell kommunikálni az oldal látogatóival.
Mitől "tetszik" a közösségi média?
Egyre több helyen olvasható, hogy a közösségi média illetve a cégek kommunikációjának erre a területre való kiterjesztése a 2010-es év nagy lehetősége és feladata.
Miért olyan népszerűek a fizetett keresőhirdetések?
Manapság egyre többen alkalmazzák online marketingjükben a keresőhirdetéseket. Nem véletlenül, hiszen azoknak tudunk így hirdetni, akik pontosan a mi termékünket vagy szolgáltatásunkat keresi. A mérhetőség és a kiváló célozhatóság mellett sok kis- és középvállalkozásnak az is szempont, hogy akár havi párezer forintért is már elérhető ez a hirdetési forma.
Vezető szakértőink
Kritikus infrastruktúrák - hol értheti támadás?
Tarján Gábor
A magánszemélyek adatainak értéke eltörpül néhány ágazat szellemi eredményei mellett.
Tőkeáttételes ETF - csak óvatosan
Opcióguru
Sorozatunkból ezúttal kiderül, miért érdemes nagyon odafigyelni a környezet volatilitására.
Szakszervezeti vezetők és a fizetéscsökkentés
Viszló László
A kormánynak nincs lehetősége a milliós havi fizetések egyoldalú csökkentésére
Az orosz tilalom nehezen betömhető rést ütött
Saxo Bank
A Saxo Bank elemzője szerint a világban felhalmozott gabonakészletek kielégítőek.
Itt az ősz: gyorsan be kell kapcsolni az öveket
Kiss Imre
A MoneyMoon szakértője szerint a gazdasági kilábalás alakja L, illetve elhúzott U lehet.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
2010. 09. 03.
péntek,
18:05
péntek,
18:05
Dr. Horváth Endre
gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár Korábbi adásaink
Keresés az adásokban





