Malév-közgyűlés: jön a második felvonás
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. február 9. 06:49A részvényeseknek küldött értesítés szerint a Malév 400 millió forint jegyzett tőkéjét 4 millióra csökkentik és ugyanakkor tőkeemelésről is döntenek.
A Malév tőkerendezésére a felhalmozott adósságok és veszteségek miatt van szükség. A tőkeemelésben a magyar állam is részt venne. Erről a kormány 2009. december 29-én döntött. A határozat szerint a magyar kormány feltételekkel hozzájárul az orosz Vnyesekonombanknál lévő 32 millió euró bankgarancia elengedéséhez a Malév hosszabb távú működőképessége érdekében, amit a határozat kiemelt nemzetgazdasági érdeknek minősít. Az egyik feltétel az, hogy az orosz bank biztosítson a Malév tevékenységének finanszírozásához középlejáratú hitelt legfeljebb EURIBOR+500 bázispont kamattal. A másik feltétel pedig az, hogy 2010. január 31-ig írják alá azokat a megállapodásokat, amelyekkel a magyar állam a Malév Zrt.-ben többségi tulajdont szerez.
A január 29-én tartott Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság ülésén is szerepelt a Malév helyzete. Azóta is folynak a tárgyalások, kérdés, hogy van-e megállapodás, vagy ismét eredménytelenül zárul a részvényesek találkozója.
Oszkó Péter pénzügyminiszter korábban azt mondta az MTI-nek: a magyar kormány olyan módon emelne tőkét a Malévban, hogy az rendezni tudja adótartozásait. Sajtóértesülések szerint kilencmilliárd forint adótartozástól mentesülne így a Malév.
Jelenleg a Vnyesekonombank kisebbségi és Költő Magdolna magyar magánszemély többségi tulajdonában lévő Airbridge Zrt. a Malév közel 100 százaléknyi részvényének birtokosa. Az orosz bank a privatizáció során vállalt bankgaranciát a vevőnek, Borisz Abramovics orosz üzletembernek, akitől a hitelek fejében a Venyesekonombank átvette az AirBridge kisebbségi részvénypakettjét.
Friss híreink
- Az Enterprise Investors tőkealapja Romániába is betört
- Átlagosan 166 ezer forintos bérre utaznak az álláskeresők
- Az erős forint nagyobb kamatcsökkentést hozhat
- Rendőrökkel dobatta ki összes dolgozóját egy siófoki szálló
- Kifogyhatatlan lendületű OTP
- Elkapta a tavaszi hangulat a pluszban nyitó BÉT-et
- A hatodik hetet zárta csúcsformában a Nikkei
- Eldőlt: Magyarország a földmoratórium meghosszabbítását kéri
- Orbánéknak kapásból 830 milliárdos adósság jut?
- Veszélyben az adószámok: az APEH minden mulasztót felfüggeszt
- Az MNV is beleszólhat mostantól a Malév ügyeibe
- Már készül a Húsvétra? Spórolhat, ha most vesz tojást
- Két éven belül irodakomplexum lesz a lerohant MTV székházból
- Csak az S&P 500-as fordult pirosba a tengerentúlon
- Kvóta-ügy: technikai gátat építenek be
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Autoszektor.hu
Vezető szakértőink
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Marsi Erika
a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. alelnöke Korábbi adásaink





