Piaci "biofegyver" az Egisnél

Gazdasági Rádió, 2010. február 9. 09:07
Az általános tőzsdei visszaesés ellenére az elmúlt napokban emelkedni tudott az Egis a hazai parketten. Az árfolyamnövekedést táplálta a gyógyszergyár bejelentése, miszerint együttműködési megállapodást írt alá a dél-koreai Celltrion csoporttal.

Ennek következtében az Egis 2013-tól úgynevezett biológiailag hasonló készítményeket is forgalmaz 12 közép-európai, illetve a FÁK-régióba tartozó országban. Ezek a termékek a gyógyításnak egy viszonylag új szegmensét jelentik, amely a szakmai trendeket figyelembe véve 2015 és 2020 között a gyógyszeripar leggyorsabban fejlődő szeletét hasíthatja ki – hangsúlyozta a gyógyszercég vezérigazgató-helyettese.

A biohasonló termékek biológiai úton, vagyis sejttenyésztéssel előállított készítményeket jelentenek, és szabadalmuk 2012-től folyamatosan jár le – tette hozzá Marosffy László. 

A megállapodás összesen nyolc termékre szól. A társaság becslése szerint az első forgalmazásra kerülő biohasonló gyógyszer 2014-ben 30 millió dollár többletbevételt hozhat. 

„Az Egisnek azért is fontos ez az együttműködés, mert lehetővé teszi, hogy úgy jussunk hozzá ezekhez a termékekhez, hogy az áruvásárláson kívül nincs többletköltségünk, többletbefektetésünk” - mondta a vezérigazgató-helyettes.

Marosffy Lászlóval, az Egis vezérigazgató-helyettesével Sipos Anikó beszélgetett.

Az interjú hossza: 3 perc 56 másodperc

 
Kulcsszavak:  BÉT
 
article pic Programok ilyen bizonytalan környezetben   A Fidesz helyesen teszi, hogy óvatosan fogalmaz, és nem dobálózik számokkal a múlt héten megjelent választási programjában – véli Csaba László közgazdász.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20390
2.72 %
 
MTELEKOM
750
3.45 %
 
OTP
6700
5.53 %
 
RICHTER
42690
0.68 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
263.55
-0.09
 
USD/HUF
191.03
-0.37
 
CHF/HUF
181.21
-0.28
 
EUR/USD
1.3783
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
Elemzések, háttérinformációk

 

 
 
Kiakadt a Travel Service: hiábavaló a Malév visszaállamosítása   Malév Nemcsak a WizzAir-nek szúrja a szemét a Malév reprivatizációja.

Autoszektor.hu

 
 
Kis autók, nagy kérdések - Megszeretik-e az amerikaiak a kisautókat? A város minden nehézsége ellenére, Amerika autóiparának legmeghatározóbb kiállítása a detroiti. Tavaly januárban, amikor az iparág a történelem legnagyobb válságát élte át és Amerika három nagy autógyára közül kettő a csőd szélén állt, a megszokott tűzijáték és felvágás helyett a bizonytalanság és a félelem nyomta rá bélyegét a hangulatra. Idén ismét visszatért az optimizmus, még ha a bizonytalanság meg is maradt.
Vezető szakértőink

 

 
 
Mire buknak a bűnözők a mobilokon? Tarján Gábor A hackerek leginkább a bankkártya információkra vadásznak a telefonokon.
Olaj
78.77
-0.22 %
 
Arany
1124.75
1.86 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2010. 03. 17.
szerda,
18:05
 
Dr. Bodnár Zoltán
az Eximbank vezérigazgatója Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Az állam 25,2 milliárd forinttal tőkét emel a Malévben, ezzel gyakorlatilag visszaállamosítja a légitársaságot.
A lépést sok kritika érte a diszkont légitársaságok részéről, Önnek mi a véleménye?
Felháborító, hogy a kormány az adófizetők pénzén menti a céget.
Hagyni kéne a Malévot csődbe menni, a piacot a fapadosok is ellátnák.
Az lenne a legjobb, ha a Malévot egy külföldi, tőkeerős cég venné meg, és működtetné tovább.
Jogos lépés volt a visszaállamosítás a kormány részéről, a Malévot egyetlen más cég sem pótolhatja.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu