Egészségügy: három évvel tovább élhetnénk
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 4. 06:29Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-Gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője a lapnak azt nyilatkozta: nincs bizonyíték arra, hogy a közkiadások növelésével javítani lehet a magyarok egészségi állapotán. Hozzátette: az is tény, hogy az egészségügyi rendszer jelenlegi kapacitásainak működtetéséhez kevés a jelenlegi forrás, ezért vagy forrásbővítésre vagy racionalizálásra lesz szükség. Szerinte utóbbi a megoldás.
Boncz Imre, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke a lapnak azt mondta: önmagában csak a GDP emelése nem javítja a lakosság egészségi mutatóit. Hozzátette: ha azonban a többletpénzt célzottan használja fel a rendszer, például a szív- és érrendszeri beteg esélyeit növelő, úgynevezett haemodinamikai laborok fejlesztésére, nagyon is jól kimutatható egészségeredményt hozhat.

Vitrai József, az Egészségmonitor Kft. vezetője szerint a hatékonyság javításával három évvel lehetne növelni az élettartamot, ezzel szemben a kiadások tízszázalékos emelése három-négy hónapos többletéletet jelentene.
Friss híreink
- Háromórás várakozás Röszkénél
- Egymilliárd forintot költenek Pilisvörösvár központjára
- Robbanhat az ásványvízpiac
- Együttműködés az Egyesült Államok és India között
- Határon túli magyar jelentkezők a felsőoktatásban
- A vártnál olcsóbb lesz a Közgáz felújítása
- Kigyulladt mozdony miatt késnek a vonatok
- Ismét drágulhat a baromfi
- Beszakadt a BUX
- Az FHB bank kereskedési jogot szerzett a BÉT-en
- Gyenge tőzsdenyitás New Yorkban
- Kevesebb búza termett a tavalyinál Tolnában
- Nem kapta meg a típusengedélyt az Alstom metrókocsija
- Kiraboltak egy pénzintézetet a XXII. kerületben
- Kártérítést követelhet a BP-től a Shell
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Autoszektor.hu
Online marketing
Vezető szakértőink
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Erdei Tamás
a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója Korábbi adásaink





