MOK: vissza kell vonni a rezidensrendeletet
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 9. 13:00A kamara egyben szolidaritását fejezte ki a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésével, amelynek értelmében az orvostanhallgatók olyan jognyilatkozatot írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg azt a szabályt, amely a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncolja.
A Magyar Nemzet mai számában Papp Magor, a szövetség elnöke azt nyilatkozta: arra számít, hogy két hét alatt a hétszáz hazai hatodéves hallgató legalább kétharmada aláírja a nyilatkozatot.
Papp Magor a lapnak elmondta, a jognyilatkozat aláírásával a hallgatók azt vállalják, hogy ha a kormány nem függeszti fel a hatályos rendeletet, akkor idén ősszel nem kezdik meg Magyarországon a rezidensképzést.
A MOK elvárja azt is, hogy a következő kormány haladéktalanul tegyen érdemi lépéseket a fiatal orvosok egzisztenciális biztonsága, a gyógyításban dolgozók életpályamodelljének megteremtése érdekében mind jogszabályi, mind pénzügyi oldalról.
A köztestület egyetért és jogosnak ítéli a végzős orvostanhallgatók és a pályakezdő orvosok problémafelvetését és példamutatónak tartja összefogásukat. Úgy vélik, a kialakult helyzet egyértelműen megjósolható volt, és az illetékeseket súlyos felelősség terheli, hogy ennek ellenére sokadszor is rossz jogalkotással mélyítik tovább a gyógyítás válságát.
Közölték, szolidárisak a rezidens szövetség kezdeményezte mozgalommal, és erre hívnak minden szakmai szervezetet, valamennyi kamarai tagot.
Friss híreink
- Robbanhat az ásványvízpiac
- Együttműködés az Egyesült Államok és India között
- Határon túli magyar jelentkezők a felsőoktatásban
- A vártnál olcsóbb lesz a Közgáz felújítása
- Kigyulladt mozdony miatt késnek a vonatok
- Ismét drágulhat a baromfi
- Beszakadt a BUX
- Az FHB bank kereskedési jogot szerzett a BÉT-en
- Gyenge tőzsdenyitás New Yorkban
- Kevesebb búza termett a tavalyinál Tolnában
- Nem kapta meg a típusengedélyt az Alstom metrókocsija
- Kiraboltak egy pénzintézetet a XXII. kerületben
- Kártérítést követelhet a BP-től a Shell
- Vizsgálják a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok szerződéseit
- Új vezérigazgató az MVM élén
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Autoszektor.hu
Online marketing
Vezető szakértőink
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Erdei Tamás
a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója Korábbi adásaink





