Bartha: A jegybankot is felelősség terheli

Gazdasági Rádió, 2010. március 9. 18:17
Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke úgy véli, hogy az elmúlt nyolc év monetáris politikája miatt a jegybankot is felelősség terheli abban, hogy Magyarország adósságspirálba került. A magas forintkamatok miatt ugyanis a devizahitelekre terelődött a hangsúly, így csökkent a monetáris politika hatékonysága. Az MNB volt elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók országos Szövetségének hétfői fórumán arról is beszélt, hogy lát esélyt további alapkamat csökkentésre.

Az állam gazdaságszervező szerepe nélkülözhetetlen egy posztszocialista országban, ahol ki kell alakítani azt, hogy milyen legyen az a piacgazdaság, amely versenyképes a nemzetközi mezőnyben - magyarázta Bartha Ferenc.

"Most, a válság időszakában fontos, hogy olyan környezetet hozzon létre a kormányzat, amely a vállalatokat segíti abban, hogy versenyképesek maradjanak - véli a volt MNB-elnök.

Szerinte meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy Magyarország minél előbb az euróövezet tagja lehessen, hiszen "ez biztonságot adna".

Meizer Gábor interjúja következik:

 
 
article pic Tovább zuhan a lakáspiac   Brutálisan visszaesett az új lakások építése idehaza.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
19620
-2.75 %
 
MTELEKOM
675
-1.60 %
 
OTP
5235
-2.15 %
 
RICHTER
44500
-1.16 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
283.70
-0.82
 
USD/HUF
215.60
-1.10
 
CHF/HUF
207.09
-1.04
 
EUR/USD
1.3051
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
Elemzések, háttérinformációk

 

 
 
Teljes felújításra szorul a Malév   Légügy A társaságra csak akkor van szükség, ha működtetése legalább nullszaldós - véli a légügyi biztos.

Autoszektor.hu

 
 
Divat egyetérteni a finanszírozást szabályozó új törvényekkel, a felelős hitelezés érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel - 1. rész Divat egyetérteni a finanszírozást szabályozó új törvényekkel, a felelős hitelezés érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel...

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google keresési hálózatát sok online hirdető már ismeri és használja. De nézzük csak meg, hol lehet még megjelenni kattintás alapon fizetett hirdetéssel. A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Vezető szakértőink

 

 
 
Büntetés a nyílt vezeték-nélküli hálózatért? Tarján Gábor Aki nem gondoskodik a WiFi titkosításáról, komoly büntetést is kaphat.
Olaj
78.26
-3.06 %
 
Arany
1169.00
0.56 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2010. 07. 31.
szombat,
18:05
 
Erdei Tamás
a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Az IMF-fel és az Európai Unióval folytatott tárgyalások megszakadása megosztja a szakértőket.
Önnek mi a véleménye az egyeztetések elhalasztásáról?
Nem értek egyet a kormány magatartásával, az országnak szüksége van az IMF védőhálójára.
Szerintem ez csak átmeneti állapot, heteken belül megszülethet a megállapodás.
Csak októberben lesz megegyezés, addig meg szenved a piac a bizonytalanságtól.
Jól tette a kormány, hogy nem esett hasra az IMF előtt, és a jövőben sincs szükség külső segítségre.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu