Ismét állami kézben a Malév

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 11. 16:06
Megtörtént a Malév tőkeemelése, ezzel a nemzeti légitársaság 95 százalékos tulajdonosa a magyar állam lett, 5 százaléknyi részvénycsomag pedig az Airbridge Zrt.-é - erősítette meg Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.

A légitársaság alaptőkéjét összesen 25,4 milliárd forinttal emelte meg a magyar állam, ebből 20,7 milliárd forint a készpénz, 4,7 milliárd forint pedig adósság tőkévé konvertálása.

A tőkeemelést megelőzően, szerdán az orosz állami Vnyesekonombank átutalta azt a 32 millió eurós bankgaranciát, amit az AirBridge Zrt.-nek vállalt a Malév privatizációjában, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt (MNV) megillető bérleti díjakra.

Zichermann Zsolt, az MNV szóvivője azt mondta, hogy a vagyonkezelő az ezt követő időszakban tekinti át a légitársaság helyzetét.

Kamarás Miklós, az MNV vezérigazgatója korábban ismertette: a Malév már jelentős részben kidolgozott "megmentési tervét" nyújtja be a magyar kormány az Európai Bizottsághoz jóváhagyásra. Hangsúlyozta azt is, hogy nemcsak a kötelezettségeket tartalmazza a Malév megmentési konstrukciója. A tőkerendezés során megmaradó 3,5 milliárd forint szabad készpénz és a további finanszírozásról szóló megállapodások mozgásteret adnak a Malév működéséhez.

Az iparági tanácsadó bevonásával folyó megmentési program célja, hogy a tavaly 23,43 milliárd forint adózás előtti veszteséget elkönyvelő cég legkésőbb 2012-re nyereségessé váljon. Ennek érdekében további "kemény lépések" várhatóak a társaság működésében. Így többek között a hálózat átalakítására, további leépítésekre, a szakszervezeti megállapodások és a beszállítói szerződések újratárgyalására kerül sor.

Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója azt közölte, hogy évi több mint hatmilliárd forint megtakarítást tartalmaz a Malév üzleti terve, amit a beszállítói szerződések újratárgyalásával, létszámcsökkentéssel, az egyszerűsített flotta olcsóbb üzemeltetésével, a jegyértékesítés új alapokra helyezésével és minden téren az általános költségek lefaragásával kívánnak elérni.

A 2008 óta történt 200 alkalmazott elbocsátása után még további 300-400 fővel kell kevesebbet foglalkoztatni - tette hozzá.

A Malév helyzetének rendezéséről az AirBridge, a közvetett tulajdonos és hitelező Vnyesekonombank (VEB), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Malév a 2010. február 26-i rendkívüli közgyűlésen kötött megállapodást.

A légitársaság tőkehelyzetének rendezéséről szóló kormányhatározat szerint a tőkeemelésből 10 milliárd forint a költségvetés általános tartalékából, 7,32 milliárd az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési fejezet tartalékából származik, a többi forrásról a dokumentumban nincs szó.

A határozat szerint a magyar nemzeti légitársaság jegyzett tőkéjét négymillió forintra csökkentik, majd új kibocsátású részvényekkel 26,82 milliárd forinttal megemelik.

A 20,7 milliárd forint készpénzből a Malév elsősorban a lejárt adótartozásait rendezi, a többi a tevékenység finanszírozást szolgálja. A 4,66 milliárd forint adósság tőkévé konvertálása nem más, mint az a kamatokkal együtt számított vételár-előleg, amit az MNV adott korábban a Malévnak azért, mert a légitársaság megsegítése érdekében a vagyonkezelő a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév Ground Handling Kft. megvásárlását tervezte.

A megállapodás alapján a Vnyesekonombank a Malévnak nyújtott összes hitelét átalakítja ötéves futamidejű, hathavi EURIBOR+5 százalékos kamatú hitellé. A törlesztés a futamidő végén egy összegben történik. Az orosz bank által adott kölcsön visszafizetéséig a magyar állam vállalta, hogy megtart legalább 25 százalék plusz egy szavazat részvényt abból a 95 százalékból, ami a tőkeemelés után a birtokába került. A hitel visszafizetéséig korlátozott az eladható részvények mennyisége, illetve értékesítés esetén, azonos feltételekkel együttértékesítési jog illeti meg a bankot.

A megállapodás tartalmazza azt is, hogy a Malév kifizet a Vnyesekonombanknak 32 millió euró garanciát, amelyet az AirBridge-nek adott orosz banki kölcsönre vállalt. Ennek a 32 millió euró garanciának a kifizetéséhez a Vnyesekonombank a Malévnak a fenti feltételekkel 32 millió euró hitelt ad.

A légitársaság ugyanakkor fenntartja a jogot arra, hogy ennek a garanciának az alapján történt kifizetések jogosságát vitassa, és az így kifizetett összeget bíróságon visszakövetelje.

 
 
article pic Tovább zuhan a lakáspiac   Brutálisan visszaesett az új lakások építése idehaza.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
19620
-2.75 %
 
MTELEKOM
675
-1.60 %
 
OTP
5235
-2.15 %
 
RICHTER
44500
-1.16 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
283.70
-0.82
 
USD/HUF
215.60
-1.10
 
CHF/HUF
207.09
-1.04
 
EUR/USD
1.3051
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
Elemzések, háttérinformációk

 

 
 
Teljes felújításra szorul a Malév   Légügy A társaságra csak akkor van szükség, ha működtetése legalább nullszaldós - véli a légügyi biztos.

Autoszektor.hu

 
 
Divat egyetérteni a finanszírozást szabályozó új törvényekkel, a felelős hitelezés érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel - 1. rész Divat egyetérteni a finanszírozást szabályozó új törvényekkel, a felelős hitelezés érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel...

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google keresési hálózatát sok online hirdető már ismeri és használja. De nézzük csak meg, hol lehet még megjelenni kattintás alapon fizetett hirdetéssel. A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Vezető szakértőink

 

 
 
Büntetés a nyílt vezeték-nélküli hálózatért? Tarján Gábor Aki nem gondoskodik a WiFi titkosításáról, komoly büntetést is kaphat.
Olaj
78.26
-3.06 %
 
Arany
1169.00
0.56 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2010. 07. 31.
szombat,
18:05
 
Erdei Tamás
a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Az IMF-fel és az Európai Unióval folytatott tárgyalások megszakadása megosztja a szakértőket.
Önnek mi a véleménye az egyeztetések elhalasztásáról?
Nem értek egyet a kormány magatartásával, az országnak szüksége van az IMF védőhálójára.
Szerintem ez csak átmeneti állapot, heteken belül megszülethet a megállapodás.
Csak októberben lesz megegyezés, addig meg szenved a piac a bizonytalanságtól.
Jól tette a kormány, hogy nem esett hasra az IMF előtt, és a jövőben sincs szükség külső segítségre.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu