Ismét drágulhat a baromfi

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. július 30. 16:57
Az idei tavaszi 5-8 százalékos áremelés után kénytelen lesz további 5-10 százalékkal emelni árait a csirkefeldolgozással foglalkozó Her-Csi-Hús Kft., amennyiben a gabonapiacon a takarmányárak magasak maradnak - mondta Oláh István, a cég ügyvezetője pénteken az MTI-nek.

Oláh István szerint a magyarországi csirkehúspiacon csaknem 10 százalékos részesedésű, hernádi Her-Csi-Hús Kft. jól reprezentálja a csirkeágazatot, tehát valószínű, hogy a többi feldolgozó is emelni fogja átadási árait a magas takarmányárak miatt.

A cégvezető szerint a gabonapiacon a takarmányárak máris drasztikusan emelkedtek. A Her-Csi-Hús két takarmánybeszállítója is júliusban 6,5 százalék körüli áremelést hajtott végre, a szülőpár-beszállító partnerüknek pedig 13 százalékos takarmány áremelést kellett elfogadnia. Átlagosan tehát akár 8 százalékos takarmányáremelés is bekövetkezhet - véli Oláh István.

Az ügyvezető ilyen drasztikus mértékű takarmány-áremelést nem tart indokoltnak. Információi szerint a raktárakban van még ógabona, kukorica és talán még búza is. Vannak területek, amelyeket az időjárás ellehetetlenített, de az országos termőterületnek csak töredékét - tette hozzá.

Amennyiben a takarmányárak a megemelt szinten maradnak, akkor újabb, 5-10 százalék körüli átadási áremelést kell végrehajtani, hogy a termelőiket ki tudják fizetni - mutatott rá.

Az MTI korábban már hírt adott arról, hogy áremelési hullám kezdődött a takarmánypiacon.

Több takarmánykeverő - például a jánoshalmai Agroprodukt Kft. június végi 2-3 százalékos - takarmány-áremelése után júliusban 5-6 százalékkal emelte tápjai árát a dabasi Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt., a zalaszentgróti Zala-Cereália Zrt. pedig augusztusban hajt végre átlagosan 4-6 százalékos áremelést a búza és az árpa felvásárlási árának növekedése miatt.

Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárügyekért felelős államtitkára az országos aratási koordinációs bizottság e heti ülése után az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem érti a búza jelentős gombafertőzöttségéről szóló híreket, amelyeknek szerinte "közük nincs a valósághoz". Czerván György szerint e mögött spekulációs indokok lehettek.

"Nem fog elszállni a gabonapiac" - jelentette ki az MTI-nek pénteken Fórián Zoltán, az Agrár Európa Tanácsadó Kft. üzletágigazgatója. Elmondta: nem jó, ha a termelők nem kötnek szerződést abban bízva, hogy a betakarítást követően esetleg 20-30 százalékkal drágábban értékesíthetik majd a termésüket. Aki pedig komolyan termel, az úgyis szerződések alapján dolgozik - tette hozzá.

Fórián Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a világpiaci hírek globális gabona-terméscsökkenésről szólnak, Magyarországon azonban gerjesztettnek tűnik a gabonapiaci árak emelkedése addig, amíg nincs vége az aratásnak.

 
 
article pic Száz nap - száz leváltás Az Orbán-kormány megalakulása óta eltelt három hónapban több mint száz, kormányzati hatáskörbe tartozó állami intézmény, gazdasági szervezet élén történt váltás: vagy lemondott a vezető, vagy leváltották. A legtöbb személycsere a fejlesztési tárca alá tartozó cégek, intézmények élén történt. Az új vezetőknek ugyanakkor már be kell érniük havi bruttó 2 millió forinttal.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
22773
-0.37 %
 
MOL
21295
-0.02 %
 
MTELEKOM
680
-0.58 %
 
OTP
4852
-0.57 %
 
RICHTER
47600
-0.48 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
284.53
0.20
 
USD/HUF
221.70
0.17
 
CHF/HUF
218.12
-0.54
 
EUR/USD
1.2834
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
Elemzések, háttérinformációk

 

 
 
A Széchenyi Terv szükségtelenné teheti a megszorításokat   Gazdaság A Nemzetközi Valutaalap hitele nélkül is menedzselhető a deficit.

Autoszektor.hu

 
 
Divat egyetérteni a finanszírozást szabályozó új törvényekkel, a felelős hitelezés érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel - 1. rész Divat egyetérteni a finanszírozást szabályozó új törvényekkel, a felelős hitelezés érdekében tett kormányzati erőfeszítésekkel...

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google keresési hálózatát sok online hirdető már ismeri és használja. De nézzük csak meg, hol lehet még megjelenni kattintás alapon fizetett hirdetéssel. A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Vezető szakértőink

 

 
 
Kritikus infrastruktúrák - hol értheti támadás? Tarján Gábor A magánszemélyek adatainak értéke eltörpül néhány ágazat szellemi eredményei mellett.
Olaj
76.52
-3.06 %
 
Arany
1248.50
0.16 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2010. 09. 03.
péntek,
18:05
 
Dr. Horváth Endre
gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Felmérések szerint egy gyermek felnevelése akár 14 millió forintba is belekerülhet a felsőfokú végzettség megszerzéséig.
Ön szerint a gyermekvállalási kedvet mi befolyásolja elsősorban?
A család anyagi helyzete.
A nők leterheltsége és azzal párhuzamosan a gyermekellátó intézmények hiánya.
A folyton változó jogszabályi környezet a különböző szociális ellátások és az oktatás területén.
Az életmód, amelyben egyre inkább kitolódik a családalapítás és a gyermekvállalás ideje.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu