Egymilliárd forintot költenek Pilisvörösvár központjára
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. július 31. 08:42Bándi Gábor projektmenedzser elmondta, hogy az EU-s projekt részeként mintegy 1300 méter hosszan felújítják a járdákat, parkolókat alakítanak ki, korszerű esőelvezető rendszer létesül, fákat ültetnek, parkosítanak. A munkálatokat kivitelező szakemberek ezekben a napokban nagyobb fordulatra kapcsolnak: most kezdik a csapadékcsatorna felújítását, illetve a légkábelek kiváltása érdekében a földkábelek fektetését. Miután Pilisvörösvár történelmi városközpontja a 10-es főút mentén hosszan elnyúlva helyezkedik el, a rekonstrukció a városon átmenő hatalmas forgalmat is érinti, több esetben félpályás lezárásra kell számítani - tette hozzá Bándi Gábor. A kellemetlenségért kárpótlásul novemberben egy zöldfelületekben bővelkedő, kulturált parkolókkal ellátott, megszépült városközpontot adnak majd át - emelte ki Bándi Gábor. A Fő utca programot az unió 623 millió forinttal támogatja. A teljes, 795 millió forintos költség többi részét az állam, illetve az önkormányzat finanszírozza. A városközponti rehabilitációhoz kapcsolódva - állami és önkormányzati pénzből - 200 milliót költenek a Fő utca és a Szabadság utca kereszteződésében egy jelzőlámpás csomópont kiépítésére - közölte Bándi Gábor.
Friss híreink
- Hárommilliárd új aranyvásárló Ázsiában
- EU: leggyorsabban a magyarok fogynak
- Meghalt Wermer András, az első Orbán-kormány pr-tanácsadója
- Drágább lesz az alma
- Oktatási beruházások: felfüggesztve
- Matolcsy: az IMF stratégiai partner, de pénzt nem kérünk
- Visszavonhatják az M6-os műszaki engedélyét
- Felfüggesztették az RFV-papírok kereskedését
- Mindenki az amerikai munakerő-piacra vár
- Cséfalvay nem izgatta fel a forintot
- Ritka pillanat Kínában
- Ferihegyi öreg madár: ha majd pörög a sróf!
- A közüzemi díjhátralékosok is számíthatnak segítségre
- Milliárdos kárt okozott a pécsi buszeladási ügylet
- Visszakozott Orbán a tegnapi kormányülésen
Pénzváltó
Elemzések, háttérinformációk
Autoszektor.hu
Online marketing
Vezető szakértőink
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Dr. Horváth Endre
gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár Korábbi adásaink





