Játszi könnyedséggel a tőzsdéről

Gazdasági Rádió, 2010. december 15. 17:54
Tanulj meg játszva tőzsdézni! - ezzel a címmel hirdetett egyetemistáknak, főiskolásoknak játékot az Erste Bank. Nemcsak közgazdász hallgatók, hanem például teológusok és részt vettek. Ez is volt a cél: a szervezők általában a fiatalok gazdasági kultúráját szeretnék elmélyíteni.

A tavalyi évben 45 intézmény, 125 karáról, 2000 diák vett részt a játékban. Idén kevesebb, ám annál aktívabb diák jelentkezett.

Az alkalmazás a hagyományosnál többet nyújt, hiszen egyfajta hírbróker játékot alkottak a szervezők. A hallgatóknak hírekkel, a hírek bekövetkezésének valószínűségével kell kereskedni, így széleskörűbb és mélyebb ismereteket tulajdoníthatnak el a gazdaságról.

A jelentkezői paletta meglehetősen színesnek bizonyult, nem csak a gazdasági karokon tanulók érdeklődését keltette fel a felhívás. Azért is örömteli ez a hír, mert az életben akármilyen karon is tanulnak a diákok, találkoznak majd pénzügyi problémákkal, melyeket meg kell oldjanak.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, természetesen várhatjuk a folytatást. Tavasszal a Budapesti Értéktőzsdével együtt indulnak roadshow-ra, melynek keretei között előadásokat, beszélgetéseket szerveznek. Ősszel pedig újra indul a játék – karokon túl!

Baranyi Gergellyel az Erste Befektetési Zrt. stratégiai tanácsadójával Pataki Nikolett beszélgetett.

Az interjú hossza 3 perc 32 másodperc.

 
 
article pic A szórakoztató elektronika húzza a piacot   A szórakoztató elektronika húzza a tartós fogyasztási cikkek piacát.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
15900
-2.12 %
 
MTELEKOM
436
-3.54 %
 
OTP
3425
-3.52 %
 
RICHTER
35805
1.14 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
296.38
-0.10
 
USD/HUF
232.65
-0.54
 
CHF/HUF
246.67
-0.08
 
EUR/USD
1.2743
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
109.20
-3.06 %
 
Arany
1548.50
-0.51 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 05. 17.
csütörtök,
18:05
 
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Több mint egyenrangú viszonyként definiálta kapcsolatát a következő hónapokban Orbán Viktor kormányfő az IMF-tárgyalásokkal megbízott Varga Mihállyal.
Ön szerint mit lehet érteni a "több mint egyenrangú" viszonyon?
Orbán Viktor csupán a bizalmát akarta kifejezni a Miniszterelnökséget júniusig vezető államtitkárral szemben.
Orbán Viktor ezzel is tárgyalási hajlandóságát akarja kifejezni az IMF felé.
Varga Mihály teljesen szabadkezet kap a mielőbbi hitelmegállapodás érdekében.
A mondat felidézi azokat a korábbi szóbeszédeket is, miszerint az unió és az IMF szívesebben látná Vargát a kormányfői poszton, mint Orbánt.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu