Csak az állam emlőjén élnének a közalapítványok

Gazdasági Rádió, 2011. augusztus 31. 07:21
Nem voltak „jó gazdái” a közpénzeknek a 2009-2010 időszakában vizsgált, kormányzat által alapított közalapítványok.

Az Állami Számvevőszék több esetben talált törvénysértést. Solymár Ágnes az ÁSZ osztályvezető főtanácsosa szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy a közalapítványok nem vonták be a működésükbe a civil szféra számára elérhető pénzeszközöket, és arra sem törekedtek, hogy takarékosan bánjanak az állam pénzével.

Sánta Andrea interjúja.

A beszélgetés hossza 6 perc 52 másodperc.

 
Kulcsszavak:  Állami Számvevőszék
 
article pic Az alacsony infláció mindennek az oka Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19026
-0.85 %
 
MOL
16875
-0.79 %
 
MTELEKOM
339
0.59 %
 
OTP
4738
-1.29 %
 
RICHTER
34710
-0.83 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
296.99
3.14
 
USD/HUF
222.74
3.37
 
CHF/HUF
240.54
2.13
 
EUR/USD
1.3325
-0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
106.16
-3.06 %
 
Arany
1366.00
-0.91 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 20.
csütörtök,
18:05
 
Heitner Tamás
a Solar Capital Markets Zrt. kereskedési igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu