Domokos: a büdzsé csökkentheti az adósságot

Gazdasági Rádió, MTI, 2011. október 26. 10:31
Jó irányba mutat a 2012-es költségvetési törvényjavaslat, legfőképpen azért, mert végrehajtása esetén biztosított a központi költségvetés bruttó adósságának csökkenése - összegezte az Állami Számvevőszék véleményét a jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslatról Domokos László, az ÁSZ elnöke szerdán a parlamentben.

Domokos László hangsúlyozta: előremutató, hogy a külgazdasági bizonytalanságok miatt a kormány az óvatosság jegyében a korábbi éveknél jelentősebb, mintegy 400 milliárd forintos tartalékot épített a jövő évi költségvetésbe, pozitívan értékelhető az Országvédelmi Alap létrehozása. Az ÁSZ elnöke ugyanakkor kritikaként fogalmazta meg, hogy az ÁSZ véleményének kialakításakor még nem voltak ismertek az alap szabályozását megalapozó jogszabályok.

Az elnök kritikaként fogalmazta meg: az ÁSZ munkáját nehezítette, hogy a költségvetést nem alapozták meg háttérszámítások, illetve ezeknek a számításoknak a hozzáférhetőségével évek óta elégedetlen a számvevőszék. Hozzátette: szeptember végén az adóbevételek 98,6 százalékánál nem álltak rendelkezésre kormányzati háttérszámítások.

Domokos László elmondta: a 2012-es adóbevételek 63,6 százaléka teljesíthető minősítést kapott az ÁSZ-tól, azonban az adóbevételek 6,8 százalékát magas kockázatúnak ítélte a számvevőszék a jövő évi büdzsében.

 
 
article pic Az államháztartás 35 milliárd hiánnyal zárt áprilisban Az első négy hónapban a deficit 528,6 milliárd forintot tett ki
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19076
1.71 %
 
MOL
16550
0.33 %
 
MTELEKOM
362
-0.55 %
 
OTP
5075
3.17 %
 
RICHTER
35300
2.62 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.15
-0.53
 
USD/HUF
224.53
0.09
 
CHF/HUF
229.27
-2.04
 
EUR/USD
1.2879
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
103.17
-3.06 %
 
Arany
1385.25
0.47 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 22.
szerda,
18:05
 
Csik Gábor, Széll Tamás
a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. értékesítési igazgatója, szerviz/aftersales igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu