Megint ezerrel kevesebb foglalkoztatott
MTI, Gazdasági Rádió, 2011. december 3. 22:04A zalai megyeszékhelyen múlt hét óta mintegy ezer dolgozóval foglalkoztat kevesebbet az elektronikai cég, amely jelenleg a városban nagyjából 9 ezer embernek ad munkát. A dolgozók létszáma a leépítések ellenére is jóval meghaladja az év eleji adatokat. Moórné Kercsmár Rita, a Flextronics Magyarország CSR és vállalati branding igazgatója nem erősítette meg a létszámadatokra vonatkozó információt, de elmondta, hogy "a mostani lépés az idénymunkások egy részét érinti".
A Flextronicsnál dolgozók nagyobb részének állandó munkavállalói szerződése van, míg egy részüket szezonálisan, bérmunkaszerződéssel foglalkoztatja a vállalat, s ez "széles körű lehetőségeket teremt számukra egyéni és rugalmas megoldásokkal". Az elektronikai gyártóipar "jellegének köszönhetően tudjuk ezt a modellt alkalmazni" - fejtette ki Moórné Kercsmár Rita. Hozzátette, hogy a társaság továbbra is Magyarország egyik legnagyobb és legstabilabb munkáltatója, amely öt kulcsfontosságú gyárteleppel rendelkezik - Budapesten, Sárváron, Pécsett, Tabon és Zalaegerszegen -, és "elkötelezett, hogy Magyarországon hosszú távon folytassa működését".
A korábbi sajtóhírt, amely szerint az Elcoteq Pécsett elbocsátott mintegy 1500 dolgozója közül sokaknak Zalaegerszegen kínálna a Flextronics munkalehetőséget, az igazgató nem kívánta kommentálni. Csupán annyit közölt, hogy tárgyalások zajlanak, amelyek még nem zárultak le.
Kapcsolódó cikkek
- A mikroprocesszorgyártásban bejött az egyeduralom
- Menő elektronikai bolt: interneten, romániai raktárból
- Még nem ábrándultak ki teljesen az IBM-ből
- A szingapúriak pótolják a finneket a kínaiaknak Pécsett
- Nagyobb szaktudást igénylő termelés jött Magyarországra
- Elektromos kerékpár-gyártás a miskolci Boschnál
- KSH: nőtt az internetezők, csökkent a mobilosok száma
- Már majdnem a fele egy kézben az elektronika egyik ágának
- Becsődölt finnek helyén feltörekvő kínaiak az elektronikában
- Az Akadémiára is támaszkodna a Bosch
Friss híreink
- Börtönbe küldenék a felelőtlen bankárokat
- Drasztikusan nőtt a társasházak kintlévősége
- Extrém UV-sugárzás és hőségriadó
- Rekordhiány a japán külkereskedelemben
- Becsődölt az Alpine, kudarcot vallott a spanyol tulajdonos
- Tartós költségvetési biztonság és a terhek szétterítése a cél
- Új bányászati koncessziók, nagyot kaszálhat az állam
- Vészhelyzet lehet a gyógyszerellátásban
- A mobilfrekvencia-értékesítést is fenyegeti a távközlési adó
- Megtizedeli önmagát a Commerzbank
- Jó hírnévvel kell rendelkeznie az útdíj-szolgáltatónak
- Még sohasem mértek június 18-án ekkora hőmérsékletet Pesten
- Az E.On cáfol: csak szüneteltetné távfűtő erőműveit
- Még kevesebb spanyol tudja törleszteni a hiteleit
- Reggeltől ismét járhatnak a hajók a Dunán
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója Korábbi adásaink




