A monetáris politika váratlan fordulata elbizonytalaníthat

Gazdasági Rádió, 2012. január 25. 10:29
Meglepő döntést hozott tegnap a monetáris tanács – vélhetően 4:3 volt a szavazati arány a szintentartást preferálók javára.

A közlemény és a sajtótájékoztató szinkronban volt a kamatdöntéssel, de a meglepetés jelleget az Equilor Befektetési Zrt. elemzői nem tartják szerencsésnek a jelenlegi helyzetben. A döntés a jegybankárok szándéka ellenére is azt az érzést keltheti a befektetőkben, hogy az MNB fókusza jelentősen lerövidült.

Hazánk kockázati megítélésének javulása a forint erősödésével és a pénzpiaci eszközök árfolyamának emelkedésével járt együtt január folyamán, ám a jelenlegi szintek még mindig meghaladják a december közepén látott értékeket. Az elemzők szerint a monetáris politikában bekövetkezett váratlan fordulat elbizonytalaníthatja a befektetőket, amely az elmúlt néhány hétben látott pozitív folyamatok megtorpanását vagy akár visszafordulását idézhetik elő. Az eredő hatás persze a globális hangulattól és hazánk EU/IMF-fel folytatott hiteltárgyalásainak menetétől is függ majd.

 
Kulcsszavak:  MNB  alapkamat
 
article pic Meghalt Horn Gyula Életének 81. évében szerdán meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. A kormány részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunyt miniszterelnök családjának.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
0
0.00 %
 
MTELEKOM
0
0.00 %
 
OTP
0
0.00 %
 
RICHTER
0
0.00 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
298.87
1.27
 
USD/HUF
225.49
1.56
 
CHF/HUF
242.26
1.12
 
EUR/USD
1.3252
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.59
-3.06 %
 
Arany
1366.00
-0.91 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 20.
csütörtök,
18:05
 
Heitner Tamás
a Solar Capital Markets Zrt. kereskedési igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu