A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. február 6. 16:55"Ma sajnos nem az a kérdés, hogy 10 vagy 20 vagy 30 százalékos béremelést adjunk. Az Operaház büdzséjét a múlt év végén 815 millió forinttal csökkentette a fenntartó, január óta nem a jelenlegi létszámra - 885 közalkalmazottra - elegendő bérkeretet folyósítanak számunkra, hanem a létszámcsökkentéssel előírt 668 főre kapunk pénzt, ami az évad végére komoly lukat üt a költségvetésünkön. Ennek ellenére ezekre a hónapokra is mindenki a teljes fizetését kapja meg" - magyarázta a helyzetet a kormánybiztos.
A létszámcsökkentést, a működés szerkezeti átalakítását végre kell hajtania - tette hozzá, ugyanakkor megjegyezte, hogy a gazdasági környezethez képest igen "puha kivezetésre" kerül sor. Ezen azt értette, hogy a távozók 6-8 havi felmentési idővel és ugyanennyi végkielégítéssel kerülnének ki a státuszukból, vagyis csaknem egy évig biztosítva lenne az egzisztenciájuk, ez az Erkel Színház újra megnyitásáig hidalná át többek helyzetét. A végkielégítésre a kormánynak külön forrást kell biztosítania, 1 milliárd 60 millió forintot. Április elsejével elvileg 217 közalkalmazott tagtól kellene a háznak megválnia.
A kormánybiztos elmondta a múlt heti kormányülésen, hogy a dalszínház működőképessége ezzel a kondícióval nem tartható fönn, az előirányzatot túlzónak tartja. Szeretné elérni a szakmai egyeztetések során, hogy e létszám körülbelül 20-25 százalékát megmentsék, és "csak" 180-200 munkatársat kelljen elbocsátani. Ez olyan gondolkodást, egyeztetést igényel, hogy a magasabb jövedelműek közül többeknek a közalkalmazotti munkaviszonya szűnjön meg. Az elbocsátások tehát javarész a magánénekeseket érintenék.
Ókovács Szilveszter úgy vélte, hogy a zenekar, balettkar és a műszaki kar nélkül nem üzemeltethető az Operaház, bár ezeknél a táraknál is szükség lesz kisebb mértékű karcsúsításra. Felidézte, hogy az utóbbi kormányülésen azt is hangsúlyozta, nemcsak a működőképesség, hanem a jövő szempontjából is megkerülhetetlen, hogy jövő év elején nagyjából 150 új szerződést kössenek. A tervek szerint a 2012. december 8-án megnyíló Erkel Színházban abban a hónapban még néhány előadást tartanak, majd egy "szellősebb" 2013. januárja után májusig tervezik az évadot. Kiemelte: próbaéneklések, próbatáncok és zenekari próbajátékok lesznek, és az operaházi "előélet" előny lesz, de nem garancia, természetesen mindenkinek meg kell felelnie a mércének.
Kapcsolódó cikkek
- Victor Máté a szerzők jogvédelmének élén
- Katarban ér legtöbbet az európai impresszionizmus
- Az Aldi beírta magát a kortárs művészetbe
- Trendi a trendi a Szigeten is
- Kétnaponta jelentkező kulturális híradót indít a szaktárca
- Madridi Prado: nyitvatartás az állami pénz csökkenése ellen
- Európa és az USA legsikeresebb színpadi produkciója
- A korong szívből megélt hangképeknek az összessége
- Chris Rea egy hónapon belül Budapesten
- A legnagyobb kasszasikereket hozó filmek zenéi
Friss híreink
- A Fed elnökre várnak a piacok, mínuszban zárt a BUX
- Hivatalosan csökkent a tornádó halálos áldozatainak száma
- Több milliós bírság az energiaszolgáltató cégekre
- Kétszeres kereslet fogadta a Nitrogénművek kötvényeit
- A magáncsőd előnyei
- Egy sor finomhangolás a gazdasági tárcától
- Csúcson a befektetési alapok vagyona, viszik a kötvényeket
- Drágul az üzemanyag a héten
- Egyre vékonyabban fog a Gazprom tolla
- Kedvező fordulat Magyarországon, lassul a banki hitelszűkítés
- Nagy remények a Bundesbank-tól
- Rugalmasabb lesz a lakhatási támogatás
- Rábólintott a szakbizottság a kölségvetési törvény módosítására
- Milyen lesz a kereseti szint idén?
- A Sanofi is a stratégiai partenek közé került
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csik Gábor, Széll Tamás
a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. értékesítési igazgatója, szerviz/aftersales igazgatója Korábbi adásaink




