Tíz százalékkal csökkent a hazai mozik látogatottsága
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. február 15. 15:48Feldmájer Sándor, a Magyarországi Filmforgalmazók Egyesületének alelnöke-titkára az MTI-nek elmondta: 2011-ben körülbelül 9,52 millió fizető nézője volt a hazai filmszínházaknak, összesen mintegy 11,485 milliárd forint maradt a jegypénztáraknál. 2010-ben 10,7 millió néző vett jegyet mintegy 12,5 milliárd forint értékben - jegyezte meg Feldmájer Sándor, aki szerint a különbség mintegy tíz százalékos csökkenést mutat.
"A nézőszám csökkenése magasabb, mint a bevételé. Ez azzal magyarázható, hogy az átlaghelyárak három százalékkal emelkedtek" - tette hozzá az alelnök, aki szerint a drágulás főleg a 3d-s filmeknek köszönhető. Ezekre ugyanis drágább a jegy, mint a hagyományos filmekre.
A Magyarországi Filmforgalmazók Egyesületének adatai a hazai filmforgalmazóktól származnak - emelte ki a civil szervezet titkára, megjegyezve, a tagságuk lefedi a hazai filmforgalmazási piac több mint 90 százalékát. "A forgalmazók pontosan vezetik saját filmjeik forgalmi adatait, én ezeket összesítem" - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a tízszázalékos csökkenés mennyire tekinthető drámainak, Feldmájer azt felelte, hogy a magyar mozik látogatottsága évek óta csökkenő tendenciát mutat, 2006-ben például még 12 millió néző váltott jegyet. "Csaknem két évtizede összesítem az adatokat, és az a tapasztalatom, hogy a tíz százalék csökkenésre még nem kell kongatni a vészharangokat" - mondta a szervezet vezetője, aki szerint ekkora változást a filmek közönségcsalogató erejének változásával is lehet magyarázni. "Ha két sikerfilm esik ugyanarra az évre, akkor máris eltűnik a lemaradás" - tette hozzá.
Az Európai Audiovizuális Megfigyelő Intézet (EAO)hétfőn tette közzé éves jelentését, amely szerint tavaly kicsit kevesebb néző fordult meg az Európai Unió mozijaiban az egy évvel korábbihoz mérten, de sok országban nőtt a hazai filmek látogatottsága.
Az adatok szerint 2011-ben 960 millió mozijegyet adtak el az Európai Unióban. Ez 2010-hez képest csekély, 0,4 százalékos csökkenést mutat, akkor ugyanis 964 millió mozilátogatást számoltak össze. Huszonkét uniós tagállamból 12-ben visszaesett, tízben nőtt a mozik látogatottsága. Az országok zömében ugyan csupán kis mértékben módosultak a számok, mégis elsősorban a francia piac szárnyalásának köszönhető, hogy európai szinten alig esett vissza a mozik forgalma. Franciaországban főként a hazai filmek vonzották a közönséget. A magyar filmek hazai szerepléséről a Magyarországi Filmforgalmazók Egyesülete nem tudott adatot szolgáltatni.
Kapcsolódó cikkek
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
- Victor Máté a szerzők jogvédelmének élén
- Katarban ér legtöbbet az európai impresszionizmus
- Az Aldi beírta magát a kortárs művészetbe
- Trendi a trendi a Szigeten is
- Kétnaponta jelentkező kulturális híradót indít a szaktárca
- Madridi Prado: nyitvatartás az állami pénz csökkenése ellen
- Európa és az USA legsikeresebb színpadi produkciója
- A korong szívből megélt hangképeknek az összessége
Friss híreink
- Olasz és más európai filmekkel csinálnak üzletet idehaza
- Elzárják a pártok pénzcsapjait
- A lengyelek is beszálltak a monetáris versenyfutásba
- Bejött az egy a 175 millióhoz
- Érettségivel nehezebb visszamenni gyesről
- Minden hiába: duzzad a kínai ingatlanlufi
- Tovább veszítettek forgalmukból a kis élelmiszerboltok
- Zivatar bárhol!
- Még két hét, hogy akár 22 ezerrel csökkenjen a havi költés
- Már megint földrengés volt itthon
- OTP-árfolyam: a nem fizető hitelek állományát szenvedte meg
- Betiltották a nyitott olívaolajas üvegeket az éttermekben
- A miniszter szerint 30 százalékra is nőhet a rezsicsökkentés
- A németeknél sem tartják a sávszélességet a szolgáltatók
- Szinyei Merse képeket loptak




