Kínaiakban bízhatnak a 27 millió eurós szobor árverezői

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. március 16. 16:28
Már nem az amerikai, hanem a kínai a legjelentősebb műkincspiac egy pénteken közölt tanulmány szerint.

A hollandiai Maastrichtban zajló európai képzőművészeti vásár (The European Fine Art Fair - TEFAF) idején évente közzétett felmérés szerint Kína ma már a globális műkincspiac 30 százalékát adja, szemben a 2010-ben mért 23 százalékkal. Az Egyesült Államok 29 százalékot, míg a 2010-ben a harmadik helyre visszacsúszó Nagy-Britannia 22 százalékot tudhat magáénak. A negyedik helyen - hat százalékkal - Franciaország áll.

A tanulmány szerzője, Clare McAndrews, egy kulturális szféra gazdaságával foglalkozó szakember szerint Kína előretörése "az utóbbi 50 évben végbement egyik legalapvetőbb és legfontosabb változás". A művészet világa fordulópontot él meg - vélekedett, hozzátéve hogy a robbanásszerűen bővülő kínai aukciós piac jelenti az alapot a világ műkincspiacának az elmúlt két évben tapasztalható újjáéledésében. A pénzügyi-gazdasági válság előtti szintet azonban még így sem sikerült elérni: a legerősebbnek számító 2007-es évben világszerte 48,1 millió eurónak megfelelő összeg fordult meg a műkincspiacon, 2011-ben 46,1 milliárd volt ez a szám.

A világ legjelentősebb művészeti és antikvitási vásáraként emlegetett TEFAF idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját: a maastrichti kongresszusi központban 19 ország 265 kereskedője állít ki. Az eladásra kínált tételek közül kiemelkedik Henry Moore 1977-ből származó 600 kilogrammos szobra, a Reclining Figure: Curved, amelyért 27 millió euró körüli árat kérnek. Az alkotás eddig még nem fordult meg a műkincspiacon. A vastag pénztárcájú vevők összesen mintegy 30 ezer tételből válogathatnak március 25-ig, a vásárt megelőzően a TEFAF-on szereplő minden egyes darab eredetiségét ellenőrizték.

 
Kulcsszavak:  Kína  Kultúra
 
article pic Nincs titkos földtörvénytervezet Civil kezdeményezésre kerül a törvényjavaslatba a fenntartható földhasználatra való utalás
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
0
0.00 %
 
MTELEKOM
0
0.00 %
 
OTP
0
0.00 %
 
RICHTER
0
0.00 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.47
-0.41
 
USD/HUF
218.57
0.16
 
CHF/HUF
236.40
-0.33
 
EUR/USD
1.3332
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
105.61
-3.06 %
 
Arany
1386.00
0.45 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 14.
péntek,
18:05
 
Vitkovics Péter
az Apis Logistic Kft. ügyvezető igazgatója (ismétlés)
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu