A kínaiak fogyasztás helyett inkább bankban tartják pénzüket
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. március 23. 10:53Ugyan az infláció értéke februárban a januári 4,5 százalékról 3,2 százalékra csökkent, az élelmiszerárak továbbra is 6,2 százalékkal nőttek, s a tavalyi, éves átlagban 5,4 százalékos infláció következtében az elmúlt hónapokban rendkívül megdrágult az élet Kínában. Tovább rontja a hangulatot és növeli az árszínvonalat az üzemanyagok árának emelése, ami az idén már második alkalommal történik a héten.
A kilátásokat illetően ugyanakkor némiképp optimistábbak a kínaiak: 62 százalékuk az infláció további mérséklődésére számít, 31 százalékuk gondolja, hogy rövid távon drágulás várható. Az 50 kínai város 20 ezer lakosának megkérdezésével elvégzett felmérésből az is kiderül, hogy továbbra sem történt áttörés a központ céljaként kitűzött belső kereslet fellendítésében. A válaszadók 82,5 százaléka nyilatkozott úgy, pénzét inkább bankbetétben tárolja, s mindössze 17,5 százalék azok aránya, akik hajlandónak mutatkoznak a közeljövőben a korábbinál többet költeni.
Ingaltanpiaci vásárlást a második negyedévben a válaszadók 14 százaléka tervez, ami a legalacsonyabb érték a felmérés 1999-es kezdete óta. Legnépszerűbbek jelenleg a különféle alapokba való befektetések és ipari beruházások - állapította meg a felmérés.
Kapcsolódó cikkek
- Kína már a kamatkorlátokat is megszünteti a versenyért
- Eladói nyomás alatt a kínai fogyasztás tárgyai
- Exportőröket segítő intézkedéseken dolgozik Kína
- Kína mint a hackerek legnagyobb célpontja?
- Kína már a világ harmadik legkedveltebb turistacélpontja
- Kína kiáll az IMF mellett
- Párviadal Kína és az Apple között
- Kínai monetáris könnyítést ígér a megszelidült infláció
- Kínaiakban bízhatnak a 27 millió eurós szobor árverezői
- Tőkepiacának fejlesztésén dolgozik Kína
Friss híreink
- Profitkorlátozás miatt kártérítést fizethet a szlovák állam
- Amerikai olajvezetékek manipulására készülnek iráni hackerek
- Több tucatnyi trafikkoncesszió szabadult fel
- Szociális alapon kezdődik árusítás Budapesten
- Hétvégenként 40 idegen élvezheti Amerika legszebb strandját
- Újabb radioaktív sugárzás Japánban
- BÉT:a gyógyszerpapírok és az OTP a hét nyertese
- Kína 9 milliárd dollárért rendelt Airbus A320-as repülőgépet
- MKB Bank: a kkv szektornak 116 milliárddal többet hitelezne
- Zwack: a tavalyi 900 forint után 775 forint osztalék idén
- Londonban már 0,7 százalékos GDP növekedést is várnak
- Az NGM már elkészítette a sávos reklámadó tervezetét
- Kínában a luxustermékekből 20 százalékkal többet adnak el
- A bevándorlók képzettsége felülmúlja a németekét
- Törökországban nem kívánatosak az alkoholreklámok
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója (ismétlés) Korábbi adásaink




