Bíróság előtt a kötelező egészségbiztosítás az USA-ban

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. március 27. 07:14
Az amerikai legfelsőbb bíróság megkezdte annak az egészségbiztosítási reformnak az alkotmányossági vizsgálatát, amelyet Barack Obama amerikai elnök hivatali ideje legfontosabb vívmányának tart.

A bíróság ítélete - amelyet a várakozások szerint júniusban fog kihirdetni - nemcsak a hivatalban lévő elnök újraválasztására lehet hatással, de jogi szakértők szerint nemzedékekre meghatározza majd a szövetségi kongresszus hatáskörét. A 2010-ben elfogadott törvény a betegek védelméről és megfizethető ellátásáról, teljes egészében 2014-ben lépne életbe, de annak rendelkezéseit az Egyesült Államok 50 tagállamából 26 megtámadta, és a felperesek között szerepel a Független Üzleti Nemzeti Szövetség és több magánszemély is.

A bíróság a tervek szerint három nap alatt, hat órában hallgatja meg a peres felek képviselőit. Az Egyesült Államok 9 fős legfelső bírói testülete négy jogi kérdés alkotmányosságát fogja vizsgálni, amelyek közül a legtöbb vitát az váltotta ki, hogy vajon kötelezhető-e minden amerikai állampolgár - bírság kilátásba helyezése mellett - a szövetségi kormány által meghatározott, minimális szintű egészségügyi biztosítás megkötésére. A testület azt is vizsgálja, hogy adóként értelmezhető-e a 2014-ben bevezetendő kötelező egészségbiztosítás, mert ha igen, akkor annak kérdésében a bíróságok egyelőre nem illetékesek ítélkezni.

A bíróság dönteni szándékozik abban a kérdésben is, hogy amennyiben az egészségbiztosítás kötelezővé tétele alkotmányellenes, akkor a törvénycsomag többi része érvényben maradhat-e. A per tárgya továbbá, hogy a bíróság igazságot tegyen a tagállamok és a szövetségi szervek között a legszegényebbek egészségügyi ellátására hivatott Medicaid program kiterjesztésének ügyében keletkezett konfliktusban.

Obama elnök választási kampánya során az amerikai egészségügyi ellátás általánossá tételét ígérte. A törvény a kormány szándékai szerint a mintegy 50 millió biztosítással nem rendelkező amerikai közül mintegy 30 millióra terjesztené ki a megfizethető ellátást, a biztosítóknak pedig egyúttal megtiltaná, hogy azoktól, akiknek egészségügyi problémájuk van, magasabb díjat szedjen, mint az egészségesektől. Mivel a legfelsőbb bíróságnak a szövetségi és a tagállami jogkörök szétválasztására vonatkozó ítéletei az elmúlt évtizedekben nem voltak egységesek, jogi szakértők szerint nehezen lenne megjósolható, hogy hogyan dönt majd a testület. A probléma bonyolultságát mutatja az is, milyen kacskaringós úton jutott el a törvény a legfelsőbb bíróság elé.

Az egészségügyi biztosítás kötelezővé tételének ügyében eddig hat körzeti szövetségi bíró foglalt állást; ebből három támogatta, ugyanennyi pedig törvénytelennek minősítette a rendelkezést. Másodfokon egy szövetségi fellebbviteli bíróság igazat adott a felpereseknek, kettő ellenük döntött, egy pedig elutasította az ügy tárgyalását.

Rick Santorum republikánus elnökjelölt-aspiráns arra használta fel a pert, hogy a legfőbb riválisa, Mitt Romney ellen kampányoljon. Romeny Massachusetts államban bevezetett egészségbiztosítási reformja mintául szolgált Obama törvényéhez. "Csak egy jelölt van, akinek esélye van a republikánus jelölés elnyerésére és aki ezt a témát (az egészségbiztosításét) központivá és nyerő témává tudja tenni, az pedig Rick Santorum" - hangsúlyozta a politikus a washingtoni legfelsőbb bíróság lépcsőjén. "És, sajnos, a legrosszabb személy ennek a témának a képviseletére Mitt Romney, és ezért van, hogy mi ma vagyunk itt vagyunk, ő pedig nincs" - tette hozzá.

 
Kulcsszavak:  USA  biztosítás  egészségügy
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19200
1.12 %
 
MOL
16600
0.18 %
 
MTELEKOM
360
1.41 %
 
OTP
5126
1.34 %
 
RICHTER
35755
2.45 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.37
-0.65
 
USD/HUF
224.38
-0.66
 
CHF/HUF
233.16
0.91
 
EUR/USD
1.2940
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
102.20
-3.06 %
 
Arany
1385.25
-0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 24.
péntek,
18:05
 
Dr. Szetmár István
az Alpha-Vet Kft. pet üzletágvezetője
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu