Félmilliárd forintos beruházás fejeződött be Mezőkövesden

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. március 30. 14:49
Befejeződött Mezőkövesden a Kánya-patak középső szakaszának javarészt uniós forrásból finanszírozott rekonstrukciója, a beruházás több mint félmilliárd forintba került - tájékoztatta az önkormányzat pénteken az MTI-t.

A város biztonságosabbá vált egy esetleges árvíz esetén, a Kánya-patak vízszintjét ugyanis eddig a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső oly mértékben megemelte, hogy az gyakran elöntéssel fenyegette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települést - írták.

Az önkormányzat közlése szerint a rekonstrukció 536 millió forintba került, uniós pályázaton ehhez 482 millió forintot nyertek. A projekt révén egyebek mellett kikotorták, mélyítették, burkolták a Kánya-patak medrét, 15 hidat pedig megújítottak.

 
Kulcsszavak:  Önkormányzat  beruházás
 
article pic Az alacsony infláció mindennek az oka Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16875
-0.79 %
 
MTELEKOM
339
0.59 %
 
OTP
4738
-1.29 %
 
RICHTER
34710
-0.83 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
297.58
-0.02
 
USD/HUF
223.88
-0.04
 
CHF/HUF
241.25
0.10
 
EUR/USD
1.3295
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
105.87
-3.06 %
 
Arany
1366.00
-0.91 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 20.
csütörtök,
18:05
 
Heitner Tamás
a Solar Capital Markets Zrt. kereskedési igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu