A spanyol állam 2,5 milliárd euróra számít csalóktól

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. április 1. 16:03
Bírság megfizetése ellenében Spanyolországban tisztára lehet mosni az eltitkolt pénzeket.

A kormány a pótköltségvetés ismertetésekor jelentette be, hogy az adócsalók az eltitkolt összeg 10 százalékának, illetve a külföldön tartott vagyonok 8 százalékának megfizetésével részesülhetnek amnesztiában. A kormány ettől az intézkedéstől 2,5 milliárd eurós bevételt remél. A száz napja hatalmon lévő konzervatív Rajoy-kormány pénteken mutatta be felülvizsgált költségvetését, amely összességében 27 milliárd eurós költségcsökkentést, illetve adóemelést irányoz elő. A cél, hogy államháztartási hiány a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékra csökkenjen a tavalyi 8,5 százalékról.

Az euróövezet pénzügyminiszterei március közepén tartott tanácskozásukon csaknem egy százalékponttal magasabb államháztartási hiányt engedélyeztek az idén Spanyolországnak a korábban tervezettnél: az eddig a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékában meghatározott deficit helyett így a hiány 5,3 százalékot is elérhet. Ezt a lehetőséget az ország azért kapta, hogy megvalósíthassa a gazdasági szerkezet átalakításával kapcsolatos terveit, de jövőre már az unióban előírt 3 százalékos GDP-arányos hiánycélt kell teljesítenie.

 
Kulcsszavak:  Spanyolország  adócsalás
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
18756
-0.12 %
 
MOL
16495
-1.23 %
 
MTELEKOM
364
-0.27 %
 
OTP
4919
0.39 %
 
RICHTER
34400
0.85 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.76
-0.95
 
USD/HUF
224.45
-1.21
 
CHF/HUF
231.74
-1.69
 
EUR/USD
1.2911
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.27
-3.06 %
 
Arany
1378.75
1.85 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 21.
kedd,
18:05
 
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu