A Nasdaq piacon méretteti meg magát a Facebook
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. április 6. 09:29Ebben a piaci szegmensben olyan nagyágyúkkal kell megmérkőznie, mint az Apple, a Google, vagy a Microsoft. A Facebook az idén februárban nyújtotta be az amerikai tőzsdefelügyeletnek, a SEC-nek a tőzsdei bevezetésre vonatkozó kérelmét, a cég ötmilliárd dollárt vár az elsődleges részvénykibocsátásból. Ez lesz minden idők legnagyobb kibocsátása az internetes cégek között azóta, hogy a Google 2004-ben 1,9 milliárd dollár értékben bocsátott ki részvényeket.
Az amerikai tőzsdefelügyeletnek beadott dokumentumok szerint a Facebook tavaly egymilliárd dollár (222 milliárd forint) adózott eredményt könyvelhetett el, bevétele 3,71 milliárd dollárt tett ki, 88 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az adózott eredmény 2010-ben 606 millió dollár, 2009-ben 229 millió dollár volt. A cég bevételeinek 85 százaléka reklámból származik. A céget alapító Mark Zuckerbergnek 28 százalékos, a menedzsmentnek 70 százalékos részesedése van a Facebookban, a fennmaradó rész pénzügyi befektetőké.
Kapcsolódó cikkek
- Az olaszoktól alternatívát kapott a Facebook
- Májusban vezeti be részvényeit a tőzsdére a Facebook
- Munkaadók veszélyeztetik a Facebook biztonságát
- Már szabályozzák a digitális hagyatékot
- Leállt a Facebook
- Felgyorsul a Facebook tőzsdére kerülése
- Nekiment a nyereményjátékoknak a Facebook
- Egymásnak esett a Google-Facebook páros és Hollywood
- Tízmilliárdot hozhat a Facebook tőzsdézése
- Pénzkölcsön haveroknak a Facebookon
Friss híreink
- Betiltották a nyitott olívaolajas üvegeket az éttermekben
- A miniszter szerint 30 százalékra is nőhet a rezsicsökkentés
- A németeknél sem tartják a sávszélességet a szolgáltatók
- Szinyei Merse képeket loptak
- Tanú szerint az Obama-kormány tudott az adóhivatali ügyről
- Milliárdokkal csökkentik a választási évben a párttámogatást
- Megindult Szlovénia a hitelminősítői lejtőn
- Növekszik az iskolafenntartó intézmény
- Margitszigeti ingatlan már nem lehet lakóhely
- A következő két hét uniós lobbizással telik
- A hét nyertes részvényei: Egis, Magyar Telekom
- Honduras elsüllyedt kultúrát rejt a föld alatt?
- A forint 290-es szint közelében zárhatja a hetet
- Az szja-bevallást mulasztókat 200 ezer forintra is büntethetik
- Szlovákia: egy év alatt 10 százalékkal több hitelt vettek fel




