Autókereskedők a bíróság előtt - 110 milliós adócsalás a vád

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. április 18. 13:52
Több mint 110 millió forintos adócsalás vádjával állt bíróság elé szerdán Egerben egy autókereskedő és két társa.

Az ügyészség szerint az első- és a másodrendű vádlott, Petrucsik Géza és Petrucsikné Bata Zsuzsanna - két, gépjármű-adásvétellel foglalkozó kft. ügyvezetői - 2004-2005-ben egymás tevékenységét ismerve, valótlan tartalmú bizonylatok felhasználásával, csaknem 70 millió forintnyi áfacsalást és mintegy 15 millió forintnyi egyéb adócsalást követett el.

A harmadrendű vádlott, Vincze Ákos az ügyvezetők utasítására egyes alkalmazottakat és másokat arra kért meg, hogy adják nevüket használt gépjárművek adásvételéhez. Ezzel mintegy 18 millió forintnyi áfa- és több mint 10 millió forint társaságiadó-bevételtől fosztották meg az államot. Mindhárom vádlott tagadja az ellene felhozott vádakat.

A szerdai tárgyalási napon az elsősorban Suzuki gépkocsikkal kereskedő cég egri telephelyének vezető értékesítőjét hallgatták meg tanúként az Egri Törvényszéken.

A vádlottak azt állították, hogy a nyomozás során feltárt adócsalás a telephelyvezetőként dolgozó férfi tevékenységéhez köthető. Szerintük a tanú rendszeresen a telephelyen értékesítette a saját maga által vásárolt gépkocsikat, illetve a rokonait és ismerőseit arra kérte, hogy fiktív tulajdonos-eladóként működjenek közre az üzletkötésekben.

A tanú tagadta az állításokat. Azt mondta, hogy neki a pénzügyekhez semmi köze nem volt, a vásárlásokra minden alkalommal az ügyvezetők adtak pénzt, ők hagyták jóvá az üzleteket, az ő feladata csupán az autók átvétele volt. Felolvasták a tanúnak a nyomozati szakban tett vallomását, miszerint sokszor közbenső személyeket iktattak be, akik egyszer vevőként, majd eladóként szerepeltek. A tárgyaláson az is elhangzott, hogy az első- és a másodrendű vádlott által vezetett két cég tevékenységéhez összesen mintegy hatezer gépkocsi értékesítése köthető. Az eljárás tanúk, köztük további értékesítők meghallgatásával folytatódik.

 
Kulcsszavak:  bűnügy  jog
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16700
0.91 %
 
MTELEKOM
365
1.96 %
 
OTP
4900
-0.67 %
 
RICHTER
34110
-1.10 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.64
-0.38
 
USD/HUF
226.42
-0.14
 
CHF/HUF
233.08
-0.52
 
EUR/USD
1.2840
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.57
-3.06 %
 
Arany
1376.75
-0.02 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

Bodrogi "Fűszeres" Eszter

gasztroblogger (ismétlés)
article pic
Buda-Cash
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu