Széll Kálmán Terv 2.0 - A GDP jövőre 1,6 százalékkal nő
Gazdasági Rádió, MTI, 2012. április 23. 14:11"A magyar Kormány bízik abban, hogy a Nemzeti Reform Programban (és a konvergenciaprogramban is) bemutatott strukturális reformok együttes és következetes végrehajtása a szerkezeti változások olyan kritikus tömegét indítja el a magyar gazdaságban, amely a versenyképesség minőségi javulásán keresztül a növekedés gyorsulását is előidézi" - olvasható a kormany.hu-n hétfőn megjelent szövegben.
A kabinet azzal számol, hogy a háztartások fogyasztása az idén 1,4 százalékkal esik vissza, majd jövőre 0,7 százalékkal nő, 2014-ben és 2015-ben pedig 2,6 százalékkal emelkedik. A beruházások az idei 2,3 százalékos csökkenés után jövőre 0,3, 2014-ben és 2015-ben 3,5-3,5 százalékkal nőnek.
A munkanélküliségi ráta a prognózis szerint folyamatosan csökken: 2012-ben 10,9, 2013-ban 10,3, 2014-ben 9,5, 2015-ben pedig 8,9 százalék lesz. A fogyasztói árak az idén 5,2 százalékkal nőnek, jövőre 4,2 százalékkal, 2014-re és 2015-re pedig egyaránt 3,0 százalékos inflációval számol az anyag. A külső finanszírozási képesség a kormány számításai szerint az idén a GDP 6,6 százaléka, jövőre és 2014-ben 7,3, majd 2015-ben 6,4 százaléka lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Államfői poszt: hivatalosan is Áder János a Fidesz-KDNP jelöltje
- Széll Kálmán Terv 2.0: bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedések
- Itt a Széll Kálmán 2.0 - tartható a hiánycél
- Megkezdődött az államfőjelölés
- Az IMF-megállapodás leránthatja az alapkamatot
- Varga: a biztonsági háló a legfontosabb
- Változatlan a magyar állampolgárság iránti igény
- Csúcson a magyar törlesztéskockázat
- Brüsszel rábólint a tranzakciós adóra?
- Áfa-per - NGM: nem kell visszafizetni a pénzt
Friss híreink
- Betiltották a nyitott olívaolajas üvegeket az éttermekben
- A miniszter szerint 30 százalékra is nőhet a rezsicsökkentés
- A németeknél sem tartják a sávszélességet a szolgáltatók
- Szinyei Merse képeket loptak
- Tanú szerint az Obama-kormány tudott az adóhivatali ügyről
- Milliárdokkal csökkentik a választási évben a párttámogatást
- Megindult Szlovénia a hitelminősítői lejtőn
- Növekszik az iskolafenntartó intézmény
- Margitszigeti ingatlan már nem lehet lakóhely
- A következő két hét uniós lobbizással telik
- A hét nyertes részvényei: Egis, Magyar Telekom
- Honduras elsüllyedt kultúrát rejt a föld alatt?
- A forint 290-es szint közelében zárhatja a hetet
- Az szja-bevallást mulasztókat 200 ezer forintra is büntethetik
- Szlovákia: egy év alatt 10 százalékkal több hitelt vettek fel




