Fellegi már az IMF-tárgyalások témájáról tájékoztat

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. április 25. 14:12
Elemzők szerint akár már a nyáron létrejöhet a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, miután az Európai Bizottság bejelentette, készen áll, hogy megkezdődjenek a tárgyalások.

A makroelemzők komoly, lényegi előrelépésnek nevezték a bejelentést, úgy vélték, a korábbiakhoz képest felgyorsulhat a tárgyalási folyamat. Hangsúlyozták, a hírt nagyon pozitívan fogadták a piacok, jelentősen erősödött a forint, meredeken estek az állampapír piaci hozamok. Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint, ha Brüsszel nem emel kifogást a Széll Kálmán Terv 2.0 programmal szemben, akkor az IMF is el fogja fogadni.

Az elemző úgy vélte, a terv alkalmas arra, hogy tartósan 3 százalék alá szorítsa az államháztartási hiányt, így szerinte Brüsszelnek nem lesz komoly kifogása. Megjegyezte, menetközben felmerülhetnek vitás kérdések, de szerinte nem kell attól tartani, hogy ezekben hosszúra nyúló vita alakuljon ki. Suppan Gergely szerint újabb kiigazító lépésekre nem lesz szükség. A TakarékBank elemzője azt mondta, ha sikerül gyorsan megállapodni a nemzetközi szervezetekkel és Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, akkor a hitelminősítők akár már nyáron visszavonhatják Magyarország negatív kilátását.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint a következő hetekben derülhet ki, hogy mikor kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások a nemzetközi szervezetekkel. Az elemző szerint nem biztos, hogy a hétfőn közzétett Széll Kálmán Terv 2.0 minden részével egyetértenek majd, de - mint mondta - a méretét valószínűleg elfogadhatónak fogják találni. Az Erste elemzője szerint az év végén a euró árfolyama 280-285 forintos szint körül stabilizálódhat.

Az elemzők szerint bővül a mozgástere a jegybanknak, enyhülhet az árnyomás. Suppan Gergely szerint a benzin ára akár már a jövő héten csökkenhet. Árokszállási Zoltán úgy vélekedett, ha sikerül gyorsan megállapodni a nemzetközi szervezetekkel, a monetáris tanács az év vége felé többször is csökkentheti az alapkamatot.

Fellegi Tamás egyes pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter délután sajtótájékoztatót tart az EU/IMF hitelkonstrukcióval kapcsolatos tárgyalások témakörben.

 
Kulcsszavak:  IMF  Európai Unió  költségvetés
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16570
0.12 %
 
MTELEKOM
355
-1.93 %
 
OTP
5058
-0.34 %
 
RICHTER
34900
-1.13 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.07
0.06
 
USD/HUF
225.06
0.02
 
CHF/HUF
232.77
0.52
 
EUR/USD
1.2928
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
102.41
-3.06 %
 
Arany
1386.00
0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 24.
péntek,
18:05
 
Dr. Szetmár István
az Alpha-Vet Kft. pet üzletágvezetőj
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu