A jómódúaknak is járó családi pótlék marad készpénzben
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. április 25. 22:35A közlemény szerint a kormány március 30-i határozatának megfelelően az érintett tárcák megvizsgálták, hogy szociálpolitikai okokból mely szociális juttatások esetében indokolt és előnyös az Erzsébet-utalvánnyal történő fizetés. Hozzátették: a szociális támogatások pénzbeli ellátás helyett utalvánnyal történő kifizetésének célja "az uzsora jelenségének visszaszorítása és a családok hatékonyabb, célzottabb támogatása". Ez alapján úgy döntöttek, hogy a rászoruló gyermekeknek és családjuknak biztosított rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény teljes összegét - ez évi két alkalommal gyermekenként 5800 forint - utalványban kapják meg a családok. Mint írták, e kiegészítő típusú ellátás célja elsősorban az, hogy jellemzően az iskolakezdéshez és a gyermekneveléssel összefüggő egyéb kiadásokhoz nyújtson segítséget.
A rendszeres szociális segély esetében az utalványban való folyósítás nem kötelező. Az önkormányzat dönthet arról, hogy ha az összeg meghaladja a 10 ezer forintot, a segély egy részét, 5 ezer forintot Erzsébet-utalvány formájában fizessék ki. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális államtitkársága szerint ilyen módon biztosítható, hogy a jogosult az utalvánnyal nem fedezhető kiadásait is finanszírozni tudja. A többi támogatás, köztük a gyes, a gyed és a családi pótlék esetében nincs változás, azaz azokat továbbra is pénzbeli formában kapják meg a családok. Az Erzsébet-utalvány csak az adott család érdekében használható fel és csak itthon költhető el - szögezte le közleményében az államtitkárság.
Kapcsolódó cikkek
- SZÉP-kártyák az élen, melegétel utalvány drasztikusan zuhant
- Az utalványos segély csapdái
- Beindulhat az üzletelés az Erzsébet-utalványokkal
- Idővel kiosztható a profit a foglalkoztatási szövetkezetben
- Tíz év börtön szocpol-csalásért
- SZÉP-kártya adócsalás ellen
- Újabb funkciók az Erzsébet-utalványnak
- Megint jönnek a munkahelyi dedóvók
- Már az ehető ételért is fizetni kellett az idősotthonban
- Az OTP SZÉP kártyákataz Auchan grillpultoknál is elfogadják
Friss híreink
- Milliárdokkal csökkentik a választási évben a párttámogatást
- Megindult Szlovénia a hitelminősítői lejtőn
- Növekszik az iskolafenntartó intézmény
- Margitszigeti ingatlan már nem lehet lakóhely
- A következő két hét uniós lobbizással telik
- A hét nyertes részvényei: Egis, Magyar Telekom
- Honduras elsüllyedt kultúrát rejt a föld alatt?
- A forint 290-es szint közelében zárhatja a hetet
- Az szja-bevallást mulasztókat 200 ezer forintra is büntethetik
- Szlovákia: egy év alatt 10 százalékkal több hitelt vettek fel
- Tovább öregszik az emberiség, az átlag most 70 év
- Balaton a mi ideálunk...
- Tőzsdék: New-York, Nyugat-Európa emelkedik, zöldben a BUX
- Sanghaj utolsó lett, 7,8 százalékos GDP növekedéssel
- Filmsztárok helyett tolvajoké az 1 millió dolláros ékszer
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Tóth Éva Mária, Gáll Tamás
a Partnering Central Europe ügyvezetője, üzletfejlesztési Igazgatója (ismétlés) Korábbi adásaink




