IMF/EU-tárgyalások - Rogán: nem hívjuk le a hitelt
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. április 26. 08:40Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a TV2 Mokka című reggeli műsorában megerősítette : a hitelkeret elnevezésétől függetlenül a kormány továbbra is egyfajta védőhálóként tekint a csomagra, azt lehívni nem szeretné. A cél nem változott: az adósság törlesztése és a piacról történő finanszírozás - mondta. Fellegi Tamáshoz hasonlóan Rogán Antal sem kívánta megbecsülni a hitelkeret nagyságát, de úgy vélte a 2008-as 20 milliárd eurós keretösszegnél mindenképpen kisebb lesz.

A politikus szerint az IMF üdvözölni fogja a Széll Kálmán Terv 2.0-t, amelyben a korábban Magyarországtól elvárt , kiadáscsökkentéssel járó strukturális átalakítások is szerepelnek. Arra hívta fel azonban a figyelmet, csak kiadáscsökkentéssel nem lehetett elérni akkora költségvetési hatást, amekkorát az IMF és az EU szeretett volna látni. Ehhez bevételnövelő intézkedések is kellettek - indokolta az 5 új adót Rogán Antal. A bevételnövelő lépések nélkül egy hasonló mértékű csomagot például csak a közszféra béreinek 16 százalékos és a nyugdíjak 18 százalékos csökkentésével lehetett volna elérni - mondta. Hangsúlyozta: ehhez képest az új adók egy átlag magyar háztartás kiadásait havonta 500-600 forinttal emelhetik. Azt elismerte ugyanakkor, hogy a gazdagabbaknak ez a teher nagyobb lehet, illetve azoknak is akik eddig a cégükben számolták el például a telefonkiadást, vagy a biztosítást.
Kapcsolódó cikkek
- Fellegi már az IMF-tárgyalások témájáról tájékoztat
- Most már a spekulánsok is bíznak az IMF-tárgyalásokban
- Széll Kálmán Terv 2.0 - az EU és az IMF várhatóan elfogadja
- Orbán: Magyarország jövője az euróövezetben van
- Orbán: Magyarország biztosítékot akar, az IMF kölcsönt kínál
- Az IMF-megállapodás leránthatja az alapkamatot
- Londoni elemzők: az MNB az EU/IMF-tárgyalásokra vár
- Varga: a biztonsági háló a legfontosabb
- Áfa-per - NGM: nem kell visszafizetni a pénzt
- IMF/EU-konzultáció - "megnyílt az út a tárgyalások előtt"
Friss híreink
- Huszadolják az Est Media részvényeinek névértékét
- A lehetségesnél kevesebb a banki kényszerértékesítés
- Összefogás a kuponos szélhámosok ellen
- Új módszer áfacsalók leleplezésére
- 130 milliós kommunikációs közbeszerzés egy napért
- Profitkorlátozás miatt kártérítést fizethet a szlovák állam
- Amerikai olajvezetékek manipulására készülnek iráni hackerek
- Több tucatnyi trafikkoncesszió szabadult fel
- Szociális alapon kezdődik árusítás Budapesten
- Hétvégenként 40 idegen élvezheti Amerika legszebb strandját
- Újabb radioaktív sugárzás Japánban
- BÉT:a gyógyszerpapírok és az OTP a hét nyertese
- Kína 9 milliárd dollárért rendelt Airbus A320-as repülőgépet
- MKB Bank: a kkv szektornak 116 milliárddal többet hitelezne
- Zwack: a tavalyi 900 forint után 775 forint osztalék idén




