Pénz híján a szolgáltatáson is változtatnának a kórházak

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 7. 07:36
Ha a jelenlegi gazdasági helyzetben nem vagyunk képesek az egészségügybe többletforrásokat tenni, akkor változtatni kell a struktúrán, a szakmai eljárásrendeken és akár a szolgáltatáson is – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a Magyar Kórházszövetség elnöke.

Rácz Jenő az interjúban kifejtette: ezeket a döntéseket nem az orvos és a beteg találkozásakor kell a lakosságnak észlelnie; széles körű társadalmi párbeszéd alapján kell megállapodni abban, hogy ki mit vár el az egészségügytől, és milyen áldozatokat hajlandó hozni a megvalósítás érdekében. Az állami egészségügyi ellátásra van jó nemzetközi példa, mint ahogy az ellenkezőjére is - mondta. A nagyobb állami szerepvállalás, a központosított döntéshozatal szerinte könnyítheti a krízishelyzetek megoldását, de globális hibákat is könnyebben el lehet majd követni. Most ilyennek tartják egyebek mellett a kincstári rendszer bevezetését - tette hozzá.

A kórházvezetői posztok megpályáztatásáról az elnök azt mondta, nem szerencsés a válságkezelés időszakában akár ágazati, akár intézményi szinten vezetőváltást végrehajtani. Az egészségügyi salátatörvény tervezetéről kifejtette: a kórházszövetség munkaadói szervezet, e szempontból elfogadhatónak tartja a törvénytervezetet, mert kompromisszumokra ad lehetőséget a dolgozókkal. A kiszámolt díjazás felfogásuk szerint csak a minimum, annál többet kaphat a munkavállaló, kevesebbet nem. A tervezet véleményezésére kapott időt keveslik, igaz, az előzetes egyeztetések mindegyikén jelen voltak, és javaslatokat is tettek - ismertette Rácz Jenő.

 
Kulcsszavak:  egészségügy
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16480
-0.54 %
 
MTELEKOM
362
1.97 %
 
OTP
5125
1.32 %
 
RICHTER
35900
2.87 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.42
-1.59
 
USD/HUF
223.81
-1.23
 
CHF/HUF
232.71
0.46
 
EUR/USD
1.2935
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
102.78
-3.06 %
 
Arany
1385.25
-0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 25.
szombat,
18:05
 
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója (ismétlés)
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu