Tisztességtelen kikötések online ingatlanközvetítőknél
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 7. 23:28A két cég az ingatlandepo.com, az ingatlanbazar.com és az ingatlanbazar.net honlapokat üzemeltetve, mennél több hirdetőt igyekezett vonzani a felületeire. Az agresszív marketing mellett olyan feltételeket is támasztottak, hogy például csak akkor szabadul a hirdető, ha mindazt kifizeti, amit a laptulajdonos kér. A GVH - miután a két céget összesen 6,6 millió forintra bírságolta - a vállalkozások által alkalmazott általános szerződési feltételek egyes rendelkezéseivel kapcsolatban közérdekű keresetet nyújtott be a bírósághoz. Ebben kérte a cégekkel szerződő valamennyi fogyasztóra érvényesen annak a megállapítását, hogy - mint tisztességtelen kikötés - érvénytelen az az előírás, amely a szerződéstől való szabadulást a fogyasztóval szemben támasztott követelés maradéktalan teljesítésétől teszi függővé.
A GVH megítélése szerint ugyancsak tisztességtelenek a kötbérre vonatkozó előírások, amelyek több vonatkozásban nem világosak, nem érthetők, illetve túlzott mértékű pénzösszeg fizetésére kötelezik a fogyasztót. Kifogásolta továbbá a GVH, hogy az általános szerződési feltételek a vállalkozásokat feljogosították annak egyoldalú értelmezésére, hogy a szerződés érvénytelennek vagy kikényszeríthetetlennek bizonyuló rendelkezése helyébe, milyen tartalmú rendelkezés lép.
A GVH keresete nyomán meghozott - nem jogerős - ítéletében a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy az általános szerződési feltételeknek a GVH által kifogásolt - a fogyasztói szerződések részévé váló - rendelkezései, az Experient Enterteiment Ltd. és a Weltimmo S.r.o. vállalkozásokkal szerződő, valamennyi félre érvénytelenek. A Fővárosi Törvényszék emellett közlemény megjelentetésére kötelezte a vállalkozásokat.
Kapcsolódó cikkek
- Közelíti a 10 százalékot a lakáskiadás hozama
- A rezsiköltségek növekedése az irodapiacon is aggasztó
- Bérleti díjak: Budapest a sláger
- A panellakások vannak legközelebb a valódi piaci árhoz
- Már nem csak befektetőkre lehet számítani lakáseladáskor
- Kényszerű divat a lakásiroda
- Busásan kaszálnak a német ingatlanpiacon
- Árfolyamon bukhatnak el az ingatlanos projekttársaságok
- Nyolcmilliós lakás tízezer forintos havi bérleti díjért
- Lakást támogatásból – mennyibe kerül?
Friss híreink
- A mobilfrekvencia-értékesítést is fenyegeti a távközlési adó
- Megtizedeli önmagát a Commerzbank
- Jó hírnévvel kell rendelkeznie az útdíj-szolgáltatónak
- Még sohasem mértek június 18-án ekkora hőmérsékletet Pesten
- Még kevesebb spanyol tudja törleszteni a hiteleit
- Reggeltől ismét járhatnak a hajók a Dunán
- Rogán egyelőre nem kalkulál az I. negyedévi GDP-bővüléssel
- Az olcsó pénz korszakának végével visszatér az 5%-os kamat
- Erős szintről csatlakozott a forint a régiós devizákhoz
- Évtizedekkel ezelőtt fogyott ilyen kevés autó Európában
- Ősztől legalább 10%-kal olcsóbb lesz az áram és a gáz
- Szeptembertől igényelhetik a béremelést az egészségügyben
- Rogán elhatárolódott Szásztól, gyorsítják a PSZÁF-beolvadást
- Új szolgáltatással erősít a CBTC, 200 új kínai cég érkezik
- Egyelőre nem szálltak el a kincstárjegy-hozamok
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója Korábbi adásaink




