Befektetések és innováció állami támogatása mellett az EU

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 15. 07:26
Nincs ellentmondás a konszolidációs és a növekedésösztönző gazdaságpolitika között - erősítették meg az euróövezeti országok pénzügyminiszterei brüsszeli találkozójukon.

Jean-Claude Juncker, a csoport elnökségét ellátó luxemburgi miniszterelnök az ülésen elhangzottakról beszámolva kijelentette: megállapították, hogy az európai uniós növekedési paktummal összhangban álló jelenlegi konszolidációs stratégia megfelelő eszköz a makrogazdasági egyenlőtlenségek kiigazításához, ezen keresztül a nemzetközi gazdasági válság leküzdéséhez és a fenntartható növekedési pálya megteremtéséhez. Az unióban az elmúlt hónapokban egyre nagyobb teret kaptak azok a vélemények, amelyek szerint a gazdasági növekedés ösztönzését immár fölébe kell helyezni a takarékosságnak és a pénzügyi szigornak. Az EU-tagországok állam- és kormányfői - Herman Van Rompuy uniós elnök kezdeményezésére - a jövő héten különtalálkozót szentelnek ennek a témának.

Mint Juncker elmondta, a pénzügyminisztereknek továbbra is az az egybehangzó véleménye, hogy a konszolidációs és a növekedést serkentő politika kölcsönösen erősíti egymást, különösen, ha az előbbi a kiadási oldalon a befektetési jellegű intézkedéseket részesíti előnyben. Szintén mindkét szempontból támogatandónak minősítette az innovációt bátorító kiadásokat. A luxemburgi kormányfő hangoztatta azt is, hogy mindez csak akkor lehet sikeres, ha "hiteles, sokéves keretbe illesztik". Mint mondta, a miniszterek részletesen tárgyalnak majd erről a kormányfői értekezlet utáni, júniusban tartandó következő találkozójukon. Az uniós egyeztetés kedden a 27 EU-tagállam mindegyikéből érkező pénzügyminiszterek találkozójával folytatódik Brüsszelben.

 
Kulcsszavak:  Európai Unió
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
18963
-0.59 %
 
MOL
16590
0.24 %
 
MTELEKOM
354
-2.21 %
 
OTP
5046
-0.57 %
 
RICHTER
34990
-0.88 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
292.06
2.16
 
USD/HUF
226.70
1.21
 
CHF/HUF
234.51
4.23
 
EUR/USD
1.2883
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
101.53
-3.06 %
 
Arany
1386.00
0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 23.
csütörtök,
18:05
 
Vizvári Csilla
az IRMAK Nonprofit Kft. ügyvezetője
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu