Csökkent a spanyol GDP az első negyedévben is
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 17. 10:11A hazai össztermék (GDP) a március végével záródott három hónapban 0,3 százalékkal csökkent, miután az előző három hónapban is 0,3 százalékkal zsugorodott. Ezzel technikai értelemben recesszióba kerül az ország gazdasága.
Csütörtökön közölt végleges számok szerint az első negyedévi GDP 0,4 százalékkal csökkent éves viszonylatban, miután a tavalyi utolsó három hónapban még 0,3 százalékkal nőtt éves összehasonlításban.
Az első negyedévben elsősorban a lanyhuló lakossági kereslet miatt folytatódott a spanyol gazdaság zsugorodása, amit részben a hazai megszorítások, illetve az európai adósságválság általános hatásai okoztak. Az első negyedévben 2010 óta legalacsonyabb szintre csökkent a lakossági fogyasztás és a fogyasztói bizalom.
A spanyol központi bank az idei év egészére 1,5 százalékos GDP-visszaesést vár. A BBVA pénzügyi elemző ugyancsak nemrég ismertetett előrejelzése szerint a spanyol gazdaság az idén 1,3 százalékkal zsugorodik, jövőre viszont már 0,6 százalékkal növekszik.
Kapcsolódó cikkek
- A befektetőknek már nem elég az eddigi spanyol hozam
- Vagy a spanyol bankok buknak be vagy a spanyol állam
- A spanyol kormányfő vitatkozik a felháborodottak mozgalmával
- Uszodáért 7058 éven át fizetne a falu
- Újabb bankfeltőkésítés Spanyolországban
- Bankreformra készül a spanyol kormány
- Akár 10 milliárd eurót is be kell nyomnia bankokba Madridnak
- Görögök miatt bukhat az olaszok, spanyolok refinanszírozása
- Még több hitelt vállal magára a spanyol állam
- Veszik át a hatalmat az argentinok a spanyol olajcég felett
Friss híreink
- Törökökön nyerészkedik a görög bank
- 150 millió forintot ér az 1976-os számítógép
- Huszadolják az Est Media részvényeinek névértékét
- A lehetségesnél kevesebb a banki kényszerértékesítés
- Összefogás a kuponos szélhámosok ellen
- Új módszer áfacsalók leleplezésére
- 130 milliós kommunikációs közbeszerzés egy napért
- Profitkorlátozás miatt kártérítést fizethet a szlovák állam
- Amerikai olajvezetékek manipulására készülnek iráni hackerek
- Több tucatnyi trafikkoncesszió szabadult fel
- Szociális alapon kezdődik árusítás Budapesten
- Hétvégenként 40 idegen élvezheti Amerika legszebb strandját
- Újabb radioaktív sugárzás Japánban
- BÉT:a gyógyszerpapírok és az OTP a hét nyertese
- Kína 9 milliárd dollárért rendelt Airbus A320-as repülőgépet




