Görög válság: az IMF felfüggeszti kapcsolatait Athénnel
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 17. 17:06Ez azt is jelenti, hogy az IMF szakértői nem utaznak Athénbe a görög segélyprogram haladásának felülvizsgálatára. "Várjuk, hogy felvehessük a kapcsolatot a (június 17-iki) választások után megalakuló új kormánnyal" - mondta az IMF illetékes igazgató-helyettese.
További pénzügyi támogatás nélkül Görögország június végéig kifut a pénzből, és semmilyen kötelezettségét sem tudja teljesíteni, beleértve az állami alkalmazottak fizetésének és a nyugdíjaknak a folyósítását.
A május 6-án rendezett választásokon egyetlen párt sem szerzett abszolút többséget. Karolosz Papuliasz államfő egymás után adott kormányalakítási megbízást a legtöbb mandátumot szerzett három párt vezetőinek. Nekik azonban többnapi alkudozás után sem sikerült stabil parlamenti többséggel rendelkező koalíciót összeállítani. Utolsó kísérletként az elnök szakértői kormány felállítására próbálta rábírni a pártok vezetőit, ám ez a kísérlete is kudarcba fulladt. Így nem maradt más választás, mint új választások kiírása.
Kapcsolódó cikkek
- Görög válság - Letette az esküt az új görög kormány
- Görög válság - Lagarde: Athénnak teljesítenie kell a mentőcsomag feltételeit
- Barroso: nem lehet módosítani a görög mentőcsomag feltételein
- Görög válság - Merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- Már hiteles forgatókönyv Görögország eurótávozása
- Szakadék felé rohan Görögország
- Tömegesen veszik ki a görögök a bankokból megtakarított eurójukat
- Görögország euróövezeti tagsága mellett állt ki Merkel és Hollande
- Új választások lesznek Görögországban
- Fegyveres katonák vigyázhatnak a görög bankautomatákra
Friss híreink
- Huszadolják az Est Media részvényeinek névértékét
- A lehetségesnél kevesebb a banki kényszerértékesítés
- Összefogás a kuponos szélhámosok ellen
- Új módszer áfacsalók leleplezésére
- 130 milliós kommunikációs közbeszerzés egy napért
- Profitkorlátozás miatt kártérítést fizethet a szlovák állam
- Amerikai olajvezetékek manipulására készülnek iráni hackerek
- Több tucatnyi trafikkoncesszió szabadult fel
- Szociális alapon kezdődik árusítás Budapesten
- Hétvégenként 40 idegen élvezheti Amerika legszebb strandját
- Újabb radioaktív sugárzás Japánban
- BÉT:a gyógyszerpapírok és az OTP a hét nyertese
- Kína 9 milliárd dollárért rendelt Airbus A320-as repülőgépet
- MKB Bank: a kkv szektornak 116 milliárddal többet hitelezne
- Zwack: a tavalyi 900 forint után 775 forint osztalék idén




