Még a Nabucco eredeti változata is megépülhet
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 18. 14:04A Nabucco konzorcium szerdán nyújtotta be a tervezett vezeték módosított változata, a "Nabucco West" megépítésére vonatkozó ajánlatát az azerbajdzsáni Shah Deniz II konzorciumnak, amely évi 16 milliárd köbméter gázt szállítana az eredeti 30 milliárd helyett.
Reinhard Mitschek a Reuters interjúban elmondta, hogy mindkét változatot naprenden tartják, de a kisebb kapacitású vezeték megépítésével sem lenne probléma, mivel megvannak a szükséges kormányközi és egyéb megállapodások.
A Nabucco West” a Nabucco eredeti tervéhez képest módosított koncepció, a vezeték 1.300 kilométer hosszan futna 4.000 kilométer helyett a bolgár-török határtól Baumgartenig. A gázvezeték a tervek szerint kezdetben Azerbajdzsánból szállítana gázt, majd a jövőbeli európai gázszállítási igényeknek megfelelően tovább fejleszthető a Kaszpi-térség és a Közel-Kelet irányába.
Mitschek nem becsülte meg, hogy mennyibe kerülne a rövidebb gázvezeték, de azt elmondta, hogy az eredeti Nabuccóról napvilágra kerül becslések - amelyek szerint a tervezett 7,9 milliárd dollár helyett akár 12-15 milliárdba is kerülhet e vezeték megépítése - jócskán eltúlzottak voltak.
Kapcsolódó cikkek
- Nabucco - FTD: a projekt költségeit 60 százalékkal csökkentik
- Ezért ugrik ki a Mol a Nabuccóból
- OMV: a Nabucco továbbra is él
- A Nabuccó ellátásáról is tárgyalt Azerbajdzsánban az OMV-vezér
- Aláírhatják a Nabucco török-magyar támogatói egyezményt júniusban
- Jócskán megdrágul a Nabucco
- Tagonként 1,7 milliárd euró bankgarancia kell a Nabuccóhoz
Friss híreink
- Svájc fenntartja az árfolyamküszöböt
- Több mint 6%-kal csökkent az álláskeresők száma
- Már 400 millió dollár felett jár a Vasember 3 Észak-Amerikában
- Tovább bukdácsol lefelé a forint
- A Microsoft miatt ugrott meg a Nokia-részvények ára
- Fogynak Magyarországon az ATM-ek
- Dorkota vezeti az Energiahivatalt
- A Fed miatt bajban a Telekom
- A Fed valójában a defláció miatt aggódik
- Hoffmann: nem lesz cirkusz szeptemberben a tankönyvekkel
- Fed: likviditás-csökkentés: Nagyot eshet ma a BÉT
- Jelentős bukta Ázsiában
- Gyengült éjjel a forint
- ABC: Valami nem tiszta a TWA 800-as pusztulásánál
- Lazíts tovább! - A Fed a vártnál optimistább volt
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Heitner Tamás
a Solar Capital Markets Zrt. kereskedési igazgatója Korábbi adásaink




