Tovább zuhant a forint, 303 közelében az euró

Gazdasági Rádió, MTI, 2012. május 23. 11:00
Tovább gyengült a forint szerdán délelőtt, az euró árfolyama fél 11-kor átlépte a 303 forintot. A forint árfolyama kedden még viszonylag stabil volt, nap közben 295,50 és 297,50 forint között mozgott az euró árfolyama. Késő este viszont az euró dollárral szembeni jelentős esésével párhuzamosan a forint is gyengülésnek indult, és az euró jegyzése 300 forint fölé került.

Az euró esését Lukasz Papademosz volt görög miniszterelnök nyilatkozata váltotta ki, aki a Dow Jones hírügynökségnek kedden reálisnak nevezte a veszélyt, hogy Görögország feladja az eurót. Később a CNBC tévében helyesbítette önmagát - mondván, hogy Görögországban nem készülnek efféle tervek, csak azt "nem tudja kizárni", hogy más országokban felkészülnek ilyen eshetőségre.

Az euró kereskedése a bankközi devizapiacon szerdán reggel már 300 forint fölött indult, fél 11-ig 300,80 és 303 forint között mozgott a jegyzés, és rövid időre 303 fölött is járt a jegyzés, majd onnan lefelé vette az irányt.

A dollárt fél tizenegykor 239,86 forinton jegyezték, míg kedden délután 232,20 forintot ért. A svájci frank 252,19 forintot ért 247,00 forint után. A japán jen árfolyama 2,9868 forint volt, 3,0206 forint után.

 
Kulcsszavak:  forint
 
article pic Az alacsony infláció mindennek az oka Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16875
-0.79 %
 
MTELEKOM
339
0.59 %
 
OTP
4738
-1.29 %
 
RICHTER
34710
-0.83 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
297.74
0.13
 
USD/HUF
223.99
0.07
 
CHF/HUF
241.21
0.06
 
EUR/USD
1.3288
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
105.87
-3.06 %
 
Arany
1366.00
-0.91 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 20.
csütörtök,
18:05
 
Heitner Tamás
a Solar Capital Markets Zrt. kereskedési igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu