A Magyar Iparszövetség a gazdasági növekedés beindítását szorgalmazza
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 23. 16:02Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke a munkaadói érdekképviselet szerdai küldöttgyűlését követően az MTI-nek elmondta: sajnálatosnak tartják, hogy nyolc év óta nem volt számottevő gazdasági növekedés Magyarországon. Abban bíztak, hogy az idén elmozdulás lesz, hiszen erre az évre még 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel terveztek, most viszont már az a kérdés, milyen mértékű lesz a visszaesés.
Vadász György hangsúlyozta: egyetértenek azzal a kormányzati szándékkal, hogy Magyarországon jelentősen nőjön a munkát végző emberek száma, de ez a célkitűzés gazdasági bővülés nélkül nem fog teljesülni, a közmunkaprogramnak valójában nincs számottevő gazdasági hozadéka.
A Magyar Iparszövetség abban bízik, hogy ígéretének megfelelően a kormány a törvénykezési nagyüzem után a versenyképesség növelésére, a vállalkozások jövedelemtermelő képességének bővítésére helyezi a hangsúlyt - mondta. Hozzátette: a vállalkozások jövedelemtermelő képességének javulása hozzájárul a mintegy 600 ezer "láthatatlan" munkaerő egy részének láthatóvá tételéhez.
A Magyar Iparszövetség érdekelt egy önfinanszírozó adó forma kialakításában, amely kiszámítható, kalkulálható bevételt eredményezne az államnak, és a vállalkozások számára is tervezhető, hasonlóan az egyszerűsített vállalkozói adóhoz (eva). Jelenleg ugyanis a kisvállalkozások tömegesen szűnnek meg, a helyzeten azzal lehetne javítani, ha arra ösztönöznék a vállalkozásokat, hogy "ne a markukat tartsák az állam felé", hanem tartsák fenn magukat, ehhez viszont kedvező adókörnyezet kell - mondta az iparszövetség ügyvezető elnöke.
A szövetség arra is számít, hogy 2013 végéig a meglévő 3.000 milliárd forint uniós fejlesztési forrás minél gyorsabban a gazdasághoz kerül, mert "öngól" lenne, ha arról kellene beszámolni a tervezési időszak után, hogy az ország nem tudott élni a lehetőséggel - mondta Vadász György, aki szerint az uniós forrásokat a foglalkoztatás bővülést eredményező beruházásokra, technológiai korszerűsítésre kellene fordítani.
Kapcsolódó cikkek
- A gazdasági bizottság támogatta Varga Mihály kinevezését
- A második félévben élénkülhet a gazdaság
- Új gyártósort adtak át a Borsodi Sörgyárban
- Elkerültük a gazdasági visszaesést
- Magyarország még az idén kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól
- Orbán: Magyarország legyen a legversenyképesebb
- Kopint-Tárki: továbbra is növekedhet a gazdaság
- Tartós növekedési pályára állhat a magyar gazdaság
- A Mercedes felpörgetheti a magyar gazdaságot
- Magyar gazdaság: az ázsiai piacoknak köszönhető a tavalyi növekedés
Friss híreink
- Kisegíti a rászorulókat az NMHH a digitális átállásban
- Megkíméli a költségvetést a jövő évi választás
- Inflációs rezsimváltás kezdődött?
- Több cég húzza le a rolót, mint ahány alakul
- Lelkesítő beszéddel készül Obama Berlinben
- Jelentős mértékű plusz a büdzsének
- Börtönbe küldenék a felelőtlen bankárokat
- Drasztikusan nőtt a társasházak kintlévősége
- Szirének és ágyúdörgés után a Fed elnökön a sor
- Extrém UV-sugárzás és hőségriadó
- Rekordhiány a japán külkereskedelemben
- Becsődölt az Alpine, kudarcot vallott a spanyol tulajdonos
- Tartós költségvetési biztonság és a terhek szétterítése a cél
- Új bányászati koncessziók, nagyot kaszálhat az állam
- Vészhelyzet lehet a gyógyszerellátásban
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója Korábbi adásaink




