Orbán: pesti politikusból van elég

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 25. 16:59
"Kikérte" a hódmezővásárhelyiektől Orbán Viktor miniszterelnök Lázár Jánost, a város fideszes polgármesterét, aki a jövőben a Miniszterelnökséget vezető államtitkár lesz, ezért le kell mondania városvezetői posztjáról.

A kormányfő a hódmezővásárhelyi képviselő-testület pénteki rendkívüli ülésén úgy fogalmazott, szeretné kölcsönkérni a város polgármesterét - aki egyben a Fidesz parlamenti frakcióvezetője -, "mert volna itt egy kis munka, ahol szükségem volna rá". "Szükség van arra a tudásra és tapasztalatra, amivel valójában önök vértezték fel őt" - mondta a hódmezővásárhelyieknek a miniszterelnök, hozzátéve, hogy nem akar Lázár Jánosból "pesti politikust" csinálni - "nem is esne ez jól neki, szükség sincs rá, van is abból elég" -, hiszen ő továbbra is a Csongrád megyei városban él majd, és a helyi politikával sem szakad meg a kapcsolata. "Szeretném, ha Vásárhely ezzel a döntéssel nem veszítene, hanem nyerne", Lázár János ugyanis fontos kapocs lesz a város és a kormány között - hangsúlyozta.

Orbán Viktor szerint Lázár János felkérése a miniszterelnökségi államtitkári posztra egy üzenet is, amellyel azt szeretné tudatni a hódmezővásárhelyiekkel és más vidéki településeken élőkkel: nem kell elhagyni a szülőföldet ahhoz, hogy "az egész országra hatással lévő dolgokat tehess". Felszólalásában a kormányfő Hódmezővásárhelyet Magyarország egyik legsikeresebb közösségének nevezte, emlékeztetve a város oktatási intézményeiben megvalósult esélyegyenlőségi és integrációs programra, amelynek köszönhetően nem az számít, milyen családba született valaki, hanem az, hogy megvan-e a magához való esze, szorgalma, tisztessége, ha ugyanis megvan, előrébb juthat az életben. Kiemelte emellett a hódmezővásárhelyi népegészségügyi programot, a város művészeti életét és az ügynökügy kezelését, amelyet "Budapesten a nagypolitika húsz éve sem kiköpni, sem lenyelni nem tudott még", Hódmezővásárhelyen viszont a közösség ügyévé tették. A település jövőjéről szólva közölte: elkészül a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasúti pálya korszerűsítése, megépül a 47-es elkerülő út, fejleszteni fogják a laktanyát, és újjászervezik a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi főiskolai karát.

Kormánya elmúlt két évéről szólva a miniszterelnök azt mondta: kevés ország és kevés kabinet vágta akkora fába a fejszéjét, mint az általa vezetett. 2010-ben még "Európa legbetegebb embere" volt Magyarország, ezért az volt a feladat, hogy visszafordítsák az országot a görög útról. A tízmillió magyarból legalább ötmilliónak kell dolgoznia, és a ciklus végére az országot ki kell váltani a zálogból - fogalmazta meg a célokat, kijelentve: "el fogjuk érni, hogy Magyarország a saját lábán álljon, a hiteleink nagy részét vissza fogjuk fizetni, visszaadjuk a magyarok kezébe Magyarország sorsát, nem külföldi pénzügyi szervezetek, nem külföldi hatalmak fogják eldönteni, hogyan éljük és rendezzük be az életünket".

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja kedden választ új frakcióvezetőt - Rogán Antal személyében -, Lázár János pedig június 1-jétől váltja a Miniszterelnökség élén Varga Mihályt, aki az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokat vezeti majd.

 
 
article pic Az alacsony infláció mindennek az oka Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
üzletszerző Kelet- vagy Nyugat-Magyarország területére üzletszerző munkatárs

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
19189
-0.45 %
 
MOL
17010
0.59 %
 
MTELEKOM
337
-1.75 %
 
OTP
4800
-1.50 %
 
RICHTER
35000
-0.17 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
293.83
1.95
 
USD/HUF
219.31
0.91
 
CHF/HUF
238.42
1.69
 
EUR/USD
1.3396
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
106.18
-3.06 %
 
Arany
1378.50
-0.54 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 06. 19.
szerda,
18:05
 
Stekl László
a Fiat Csoport Közép-Kelet-Európai Központjának igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Akár 100 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege az újonnan bejelentett Varga-csomagnak köszönhetően.
Ön szerint szükségesek-e az újabb megszorítások?
Igen, mert több bizonytalan költségvetési bevétel is van az idei büdzsében.
Igen, mert túl sok minden múlik a külső piaci körülményeken.
Nem, mert már így is kiszámíthatatlan volt a hazai üzleti környezet.
Nem, mert a pénz csak a választási évre szánt kiadásokra kell.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu