Az írek nem bánják a fiskális szigort

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 26. 16:24
Az ír választók többsége "igennel" tervez szavazni az Európai Unió fiskális paktumáról szóló jövő szerdai népszavazáson - derült ki egy közvélemény-kutatás eredményeiből.

Enda Kenny ír kormányfő ennek ellenére arra figyelmeztette a szerződés támogatóit, hogy ne bízzák el magukat, mivel ő maga a különbség csökkenésére számít a kampány utolsó napjaiban. A regisztrált szavazók 39 százaléka azt tervezi, hogy igennel szavaz a fokozottabb fiskális szigort előirányozó kormányközi uniós szerződésre, 30 százalék elutasítaná, a maradék 31 százalék pedig bizonytalan - derül ki a The Irish Time című ír napilap által ismertetett felmérésből.

Írország az egyetlen olyan aláíró tagállam, ahol népszavazást kell tartani a szóban forgó szerződés ratifikálásához. Ha az írek leszavazzák a paktumot, az még mindig hatályba léphet minimum 12 tagország nemzeti parlamentjének jóváhagyásával. Írországban korábban két alapszerződést is elutasítottak népszavazáson: 2001-ben a későbbi tízes bővítést lehetővé tevő Nizzai Szerződést, 2009-ben pedig a Lisszaboni Szerződést. A szigetország jelenleg erősen függ az EU és a Nemzetközi Valutaalap kölcsönétől, amely 2013-ban fut ki. A fiskális megállapodást elutasító tagországok a jövőben azonban nem részesülhetnek ilyen nemzetközi pénzügyi segítségben.

 
Kulcsszavak:  Írország  államadósság
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
18756
-0.12 %
 
MOL
16495
-1.23 %
 
MTELEKOM
364
-0.27 %
 
OTP
4919
0.39 %
 
RICHTER
34400
0.85 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.55
-1.17
 
USD/HUF
224.25
-1.41
 
CHF/HUF
231.58
-1.84
 
EUR/USD
1.2913
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.30
-3.06 %
 
Arany
1378.75
1.85 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 21.
kedd,
18:05
 
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu