Matolcsy: az EKB az uniós joganyaggal szembe ment
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 29. 14:07Matolcsy György szerint, aki egy nemzeti érdekeket feladó, gyors tárgyalást kíván a Valutaalappal és az Európai Unióval, az ahhoz járulna hozzá, hogy a magyar kormányt, a gazdaságpolitikát gyámság alá helyezzék. A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: Magyarország miniszterelnöke és a kormány egy lépésről lépésre, a nemzeti érdekeket óvó tárgyalási folyamatot választott. Elmondta: az Európai Központi Bank által kifogásolt jegybanktörvénnyel kapcsolatos pontokból azokat terjesztették az Országgyűlés elé, amelyeket az Európai Unió joganyaga alapján az unió bizottsága megalapozottnak tartott.
"Ezzel sok mindent kimondtunk, azt is, hogy az Európai Központi Bank felvetéseinek többségét az Európai Unió joganyaga alapján az Európai Unió Bizottsága nem tartotta képviselhetőnek" - mondta a miniszter. Megjegyezte: "Ha mi azonnal minden pontot elfogadunk, azzal nemcsak a nemzeti érdek feladásának ösvényére tértünk volna vissza, amelyre nem fogunk, hanem nagyon rossz példát is adtunk volna az Európai Unió számára. Akkor a bizottság minden országgal szemben, minden vitás területen a magyar példára hivatkozva mondhatta volna a következő néhány hónapban, évtizedben a tagállamoknak: nézzétek, a magyarok is belementek abba, hogy az Európai Unió joganyagával nem megalapozott kifogásokat jogszabályi módosítással kezelte".

Matolcsy György szerint az Európai Unió történetének egyik legfontosabb küzdelme folyik, az EU centralizációs és a tagállamok nemzeti érdekeket képviselő törekvései között. "Mi ebben határozott, nemzeti érdekeket óvó, ezért lépésről lépésre haladó folyamatot viszünk. Szeretnénk - és meg is fogjuk - őrizni Magyarország pénzügyi mozgásterét" - mondta Matolcsy György az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága ülésén.
Kapcsolódó cikkek
- EKB-beavatkozás érlelődik Spanyolországban
- Forgatókönyvek Görögország távozására
- Draghi: központi szerepet kell kapnia a növekedésnek
- Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatot
- Kudarcot ismert el az EKB-elnök
- "Nem az EKB feladata a spanyol probléma megoldása"
- Teljes hírzárlat az IMF-tárgyalások egyik előfeltételéről
- A Citigroup korrigálhatja az eladási hullámot
- Sarkozy a termelés és a beruházások Európájáról
- EKB: kedvező hatású a kormány és a bankszövetség megállapodása
Friss híreink
- Két nap alatt 70 millió $-os bevétellel elmaradt a várttól
- Kína nem más, mint egy "masszív eszközárfolyam-buborék"
- Oldódik a ciprusi pénzügyi karantén
- Cáfolja az MKB Bankról szóló híreket a BayernLB
- Lelassult az orosz gazdaság
- Nyugdíjpótlék-megvonásokról döntöttek
- Kína még a becsődölt görögökön is tud gazdagodni
- Egymilliárdos akvizíció az internet csúcsain
- Mérséklődő visszaesést jósolnak az euróövezetben
- Napok alatt hozzá lehet jutni 10-20 ezer Ft-os tartozásokhoz
- Kerülik a turisták Ciprust
- Brit fennhatóság alatt aláássák az offshore rejtőzködést
- London, Frankfurt, Párizs kereskedik
- A hétvége hidegen hagyta a forintot
- Olasz és más európai filmekkel csinálnak üzletet idehaza
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Tóth Éva Mária, Gáll Tamás
a Partnering Central Europe ügyvezetője, üzletfejlesztési Igazgatója (ismétlés) Korábbi adásaink




