Csökkentették a távközlési adó idei mértékét

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. május 29. 19:00
Támogatta a parlament a távközlési adó szabályainak megváltoztatását.

A Ház május 18-án döntött a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről; a július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet után is. Az akkor elfogadott szabályokat a parlament most, kevesebb mint két hét elteltével a gazdasági bizottság javaslatára úgy változtatta meg, hogy idén az adó összege havonta magánszemélyek után legfeljebb négyszáz, a cégeknél ezernégyszáz forint lehet. Az eredeti kormányjavaslat hétszáz, illetve kétezer-ötszáz forintos maximumot írt elő, ezeket azonban a változtatás eredményeként csak a jövő évtől, az ágazati különadó megszűnése után alkalmazzák majd. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc beszélgetés változatlanul adómentes lesz.

A bizottság a változtatásokat a távközlési szolgáltatók javaslatainak figyelembe vételével indokolta. A Ház más, az adózást érintő törvénymódosításokhoz benyújtott indítványokról is döntött, jóváhagyva, hogy már júliustól kedvezőbb, 18 százalékos áfakulcs alá sorolják a nemzetközi jelentőségű szabadtéri zenei fesztiválok belépőjegyeit. Az adótörvény-változásokról jövő héten tart zárószavazást az Országgyűlés.

 
Kulcsszavak:  távközlési adó
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16480
-0.54 %
 
MTELEKOM
362
1.97 %
 
OTP
5125
1.32 %
 
RICHTER
35900
2.87 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.42
-1.59
 
USD/HUF
223.81
-1.23
 
CHF/HUF
232.71
0.46
 
EUR/USD
1.2935
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
102.78
-3.06 %
 
Arany
1385.25
-0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 25.
szombat,
18:05
 
Kalmár László
a Europ Assistance Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója (ismétlés)
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu