Tovább nő a menekültek száma
MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 1. 11:24A csütörtökön közzétett tanulmány szerint a belső konfliktusok, a klímaváltozás, a népességnövekedés, valamint az élelem- és vízhiány sok esetben egyszerre nehezíti egy ország lakóinak életét, és kényszeríti hazáján belüli vándorlásra vagy új haza keresésére.
A világ menekültjeinek helyzete című jelentésből kiderül, hogy 2006 és 2011 között a saját hazájukon belül elvándorolni kényszerülők sokasága jelentette a legnagyobb problémát a nemzetközi közösségnek, számuk elérte a 26 milliót, szemben azzal a 15-16 millió emberrel, aki a jobb élet reményében külföldre menekült. (A helyzet 2011-ben volt a legsúlyosabb, amikor is 16 éves rekordot döntött a kényszerű migráció mértéke.) A jelentés rámutat arra, hogy a "belső" menekültek segítése egyre költségesebb és veszélyesebb. A dokumentum erre példaként említi Szomáliát, Afganisztánt, Irakot és Jement, ahol a konfliktusok súlyossága vagy a bűnözés mértéke életveszélybe sodorja a segélymunkásokat.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a tanulmányhoz írt előszóban kitért arra, hogy a "klímaváltozás feltartóztathatatlan előrehaladása" a felvázolt problémák közül többnek is a forrása. A 266 oldalas tanulmányban idézett szakértők szerint a már most is emberek millióit érintő természeti katasztrófák intenzitása és száma egyaránt növekedni fog.
A klímaváltozás mellett a népesség növekedése is konfliktusokat szül majd, becslések szerint 2100-ban várhatóan már 10 milliárdan leszünk a Földön - olvasható a jelentésben.
A dokumentumot bemutató sajtótájékoztatón Antonio Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa elmondta, hogy a menekültek 80 százaléka a fejlődő világban él. Pakisztánban például 1,7 millió, Iránban 1 millió afgán menekült tartózkodik, Kenyában pedig az utóbbi néhány évben 600 ezren kerestek menedéket. Guterres megemlítette azt is, hogy nemrég nemzetközi vita kezdődött a klímaváltozás vagy a népességnövekedés miatt otthonukat elhagyók helyzetének megoldásáról, tekintettel arra, hogy ezek az emberek nem állnak jogi védelem alatt.
Kapcsolódó cikkek
- Guterres egységes európai menekültügyi rendszert sürget
- Az UNICEF 1,28 milliárd dollár támogatást kér 2012-re
- Azerbajdzsán szorította ki az ENSZ BT-ben Magyarországot
- Magyarország nem kapott elég szavazatot
- Az éghajlatváltozás a békét és a biztonságot fenyegeti
- Megjelent hágai bírái előtt Ratko Mladic
- Londoni elemzők: az ENSZ-határozat stabilizálhatja a Közel-Keletet
Friss híreink
- Az ingatlanpiaci apályon a külhonban keresők változtathatnak
- A Magyar Reklámszövetség egyeztetne a reklámadóról
- Derülátást sugall a német üzletihangulat-index
- Tisztújítás a Pénzügyi Vállalkozások Országos Egyesületénél
- Sarkadi-Szabó: nincs összeesküvés, csak őszre-besülés
- A BUX és a nyugat-európai tőzsdék is emelkedő pályára álltak
- Az MNB devizát kínál bankoknak a júniusban induló tendereken
- Megmenekültünk az extrém globális felmelegedés veszélyétől?
- Elkerülte a recessziót Németország
- A PSZÁF 10 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra
- További 700 millió miniszterelnökségi dologi kiadásokra
- Az éves átlagos casco-díjak letáboroztak 68 ezer forinton
- Moody's: Svájc továbbra is a világ egyik legjobb adósa
- Parragh: van esély a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére
- Az alapellátás az egészségügyi béremelés nagy vesztese
A nap állásajánlata
Cégkereső
Pénzváltó
InnoMax Díj
Munka.Erő.Forrás.
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Dr. Szetmár István
az Alpha-Vet Kft. pet üzletágvezetője Korábbi adásaink




