Magyarországnak ki kell használnia az uniós pénzeket

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. június 1. 13:11
A fideszes Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő szerint a magyar önkormányzatok célja az kell legyen, hogy a rendelkezésre álló európai uniós fejlesztési forrásokat teljes mértékben kihasználják.

A kormánypárti politikus a Hét Határ Önkormányzati Szövetség elnökeként egy budapesti konferencián pénteken azt mondta: közeledik a jelenlegi európai uniós költségvetési időszak vége, az addig rendelkezésre álló másfél évben az ország első számú feladata, hogy maradéktalanul kihasználja a pályázati forrásokat. Hozzátette: fontos lenne, hogy elmondhassuk magunkról, hogy 2004-es csatlakozásunk óta az első teljes (2007 és 2013 közötti) költségvetési időszakot sikerrel zártuk.

A fővárosi önkormányzat épületében tartott pályázati információs napon kifejtette: a 2010-es kormányváltás óta az ország az elsők között van a kohéziós pénzek felhasználásában, illetve lekötésében. Úgy vélte, 2007 és 2010 között az előző kormány elvesztegette az időt, ezért van az, hogy az uniós statisztikák szerint a 27 tagállam közül mégis a 21. helyen áll Magyarország. Ráadásul, fűzte hozzá, a Bajnai-kormány szinte teljesen leállította a pályáztatást arra való hivatkozással, hogy nem akar a következő kabinetet terhelő megállapodásokat kötni, de valójában ezt az önrész megspórolása érdekében tette a költségvetésben.

A Magyarország határai mentén több mint száz önkormányzatot magába foglaló, az európai uniós kapcsolatok erősítésével és pályázatok elősegítésével foglalkozó szövetség konferenciájának nyitóbeszédét Deutsch Tamás azzal zárta: ideje számba venni a pályázati források kihasználásnak lehetőségeit mind a jelenlegi, mind pedig már a következő költségvetési intervallumra vonatkozóan. 2010 decemberében Budapest is csatlakozott a Hét Határ Önkormányzati Szövetséghez, amelynek társelnöke Tarlós István főpolgármester.

 
Kulcsszavak:  Magyarország  Európai Unió
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16700
0.91 %
 
MTELEKOM
365
1.96 %
 
OTP
4900
-0.67 %
 
RICHTER
34110
-1.10 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.21
-0.27
 
USD/HUF
226.82
0.56
 
CHF/HUF
233.25
-1.34
 
EUR/USD
1.2839
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.72
-3.06 %
 
Arany
1376.75
-0.02 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

Kósa Erika

a Consequit Zrt. alapítója (ismétlés)
article pic
Buda-Cash
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu