Újabb határozott figyelmeztetés Magyarországnak

Gazdasági Rádió, MTI, 2012. június 4. 14:34
Azt szeretné az Európai Bizottság, ha teljes egészében sikerülne tisztázni azokat a kérdéseket, amelyek a jegybanktörvény módosításával kapcsolatban merültek fel az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap, valamint a magyar hatóságok között.

Mint az európai uniós végrehajtó testület egyik szóvivője a bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, a testület, mivel fontosnak tartja az említett nemzetközi szervezetek felvetéseit, azt szeretné, ha a szükséges felvilágosításokat a magyar fél mielőbb megadná. Olivier Bailly úgy fogalmazott: "a labda a magyar hatóságok térfelén van, rajtuk múlik, hogy megadják a szükséges felvilágosításokat az EKB és az IMF kérdéseire".

A szóvivő emlékeztetett arra: az Európai Bizottság úgy döntött, leállítja a jegybank függetlenségével kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást, de csak azután, hogy az erről szóló törvényt a bizottsági kéréseknek megfelelően módosítják. Bailly reményét fejezte ki, hogy az EKB és az IMF által kért felvilágosításokat megkapják, Magyarország a módosított törvényt mielőbb elfogadja, és elhárulnak az akadályok, hogy megkezdődjön a nemzetközi pénzügyi tárgyalások folyamata. A kormány múlt héten nyújtotta be az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását. Az EKB és az IMF azonban - ugyancsak a múlt héten - jelezte, hogy bizonyos kérdésekben továbbra is vannak aggályai.

Az EKB csütörtökön közzétett jogi szakvéleményében fejtette ki, hogy a módosított törvénytervezetben szereplő intézkedések nem elégségesek a központi bank függetlenségének helyreállításához. Különösen aggályosnak tartja, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök az MNB-vel való konzultáció nélkül, a jegybank véleménye ellenére. Az EKB aggályosnak tartja, hogy a módosított összetételű monetáris tanács megbízatása nem csupán a monetáris politika meghatározására vonatkozik, hanem kiterjed a végrehajtásának ellenőrzésére is. Az EKB továbbá változatlanul kifogásolja a döntéshozó testületek tagjainak javadalmazására vonatkozó szabályozás gyakori változását.

 
Kulcsszavak:  MNB
 
article pic A termőföldpiaci árak 10 százalékkal nőttek tavaly Az OTP Jelzálogbank elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az idén a szabályozási környezet változása jelentősen befolyásolhatja a földforgalmat és a piaci árakat
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
BUX
18975
-0.53 %
 
MOL
16600
0.30 %
 
MTELEKOM
355
-1.93 %
 
OTP
5033
-0.83 %
 
RICHTER
35030
-0.76 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.58
1.68
 
USD/HUF
226.34
0.84
 
CHF/HUF
233.56
3.27
 
EUR/USD
1.2886
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
101.74
-3.06 %
 
Arany
1386.00
0.05 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2013. 05. 23.
csütörtök,
18:05
 
Vizvári Csilla
az IRMAK Nonprofit Kft. ügyvezetője
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Van, aki szerint kitört a magyar gazdaság, mások szerint még csak életjeleket mutat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kettő között van az igazság.
Ön szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben kijött a gazdaság a tavaly év végi gödörből?
Igen, a növekedés mértéke azt jelzi, hogy az év egészében is bővül a gazdaság.
Igen, csak a külső piacok állapotának a romlása gátolhatja a növekedést.
Nem, hiszen éves összevetésben még mindig zsugorodik a gazdaság.
Nem, mert a külpiacokat is csak a jegybanki pénzpumpálás tartja életben.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu