A beruházások visszaesése húzta le a GDP-t

Gazdasági Rádió, MTI, 2012. június 8. 13:16
Elsősorban a beruházások jelentős visszaesése húzta le az első negyedéves GDP-t az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közlése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A naptárhatás kiszűrésével az első negyedéves GDP 1,2 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához viszonyítva és ugyanannyival az előző, tavalyi negyedik negyedévhez képest is, szezonálisan is korrigálva. Mindkét adat árnyalatnyival jobb a május közepén közölt 1,3 százalékos visszaesésnél.

Suppan Gergely, a TakarékBank Zrt. senior elemzője elmondta, hogy a beruházások mellett kisebb mértékben az alacsony fogyasztás is hozzájárult a GDP csökkenéséhez. A szakember szerint májusban, az első negyedéves előzetes GDP-adatok közlésekor még meglepetést okozott a visszaesés, azóta azonban világossá vált, hogy ezt legnagyobb mértékben az egyszeri tételek és a bázishatás miatt csökkenő beruházások okozták. Hozzátette, hogy az újabb beruházások a második negyedévi adatot javíthatják. Suppan Gergely szerint nem volt váratlan, hogy a megszorítások és az adóváltozások miatt a fogyasztás csökkenni fog.

A külkereskedelem viszont pozitívan járult hozzá az adatokhoz, továbbra is megfigyelhető, hogy a nettó export javítja a GDP-t. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a többi szektorban tapasztalt visszaesést ellensúlyozza - közölte az elemző.

A beruházások 6,6 százalékos visszaesését aggasztónak nevezte Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője. Emellett GDP csökkenésének okai között ő is kiemelte a belső kereslet, a fogyasztás visszaesését.

Ugyanakkor az export még mindig pozitívan tudott hozzájárulni a GDP-hez - mondta az elemző, hozzátéve, hogy az export növekedése mérsékelt volt, de az importnál visszaesés mutatkozott. Az elemző szerint a második negyedévben is GDP-csökkenésre lehet számítani.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleménye szerint elsősorban a negatív külpiaci folyamatok következtében csökkent a GDP 0,7 százalékkal az első negyedévében.

A korábbi időszakoktól eltérően az elsősorban külpiacra termelő ipari szektor is kis visszaesést mutatott, és a mezőgazdaság sem tudott a tavalyi sikeres év után tovább bővülni. A növekedéshez mégis a nettó export tudott pozitívan hozzájárulni, míg a többi szektor jellemzően stagnálás közeli kis mértékű csökkenést mutatott.

Az NGM szerint Magyarország nem tudta függetleníteni magát a külpiacokon kibontakozó negatív tendenciáktól. A Mercedes gyár jelentős termelése azonban a következő negyedévekben az ipari adatokon keresztül pozitívan befolyásolhatja a növekedési trendeket.

A munkaerőpiacról érkező pozitív hírek várhatóan szintén kedvezően hatnak a kilátásokra, továbbá a devizahitelek árfolyamkockázatától egyre nagyobb mértékben függetlenedő háztartási szektor is okozhat még kellemes meglepetéseket a fogyasztási csatornán keresztül - közölte a minisztérium.

 
Kulcsszavak:  gdp
 
article pic Félmilliárdot már júliusig be kell fizetnie a PSZÁF-nak Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében.
 

A nap állásajánlata

 

 
 
Humánerőforrás munkatárs Humánerőforrás szolgáltatások értékesítésére munkatársakat keresünk.

Cégkereső

Cégnév:
Város:
Cégjegyzékszám:
Adószám:

Az összes magyar cég adatai elérhetők a PartnerControl céginformáció szolgáltatásában.

www.partnercontrol.hu
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
16700
0.91 %
 
MTELEKOM
365
1.96 %
 
OTP
4900
-0.67 %
 
RICHTER
34110
-1.10 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.87
-0.15
 
USD/HUF
226.28
-0.28
 
CHF/HUF
233.51
-0.08
 
EUR/USD
1.2853
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
 
 
Apostroph: egyre magasabb fokú építészeti értékek felé   Jövőképpel és értékrenddel rendelkező közösség.

InnoMax Díj

 
 
Ismét keresik a kreatív ötleteket Az Invitel negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat.

Munka.Erő.Forrás.

 

 
 
Az elbocsátás előzetes bejelentése szarvashiba   A munkáltatók olykor a munkaügyi jogszabályok ismeretének hiánya miatt maguk akadályozzák meg, hogy végrehajthassák célkitűzéseiket.
Olaj
104.58
-3.06 %
 
Arany
1376.75
-0.02 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

Bodrogi "Fűszeres" Eszter

gasztroblogger (ismétlés)
article pic
Buda-Cash
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Piacbarát intézkedéseket hozott a kormány, hogy az unió megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen.
Ön szerint minek köszönhető, hogy ezúttal nem bevételnövelő csomag született?
Immár nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály a meghatározó személy ebben a kérdésben.
Az intézkedések, vagyis a zárolás és a beruházás-visszafogás könnyen visszavonhatók.
A kormány mindenképpen ki akar kerülni az uniós eljárás alól.
A hitelezési-növekedési szükséglet miatt a kormány már nem vonhat el a pénzügyi szférától.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu